Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
Bolyai János Bolyai János, a lángelméjű kü_ lőne életében még nem ismert regényét megírta Barabás Gyula „Köd a Maroson“ című nagysikerű munkájban. A haláláról szóló megkapó részletet, mely ezelőtt 100 évvel történt, közöljük alább. Bolyai János a Maros partján lépkedett. A fák, a víz és minden belefulladt az alkonyatba és ködbe, amelyből csak a Maros zúgása hallatszott ki tompán. Ebben a fojtó, szorító, mindent eltakaró homályban csak alig imbolygóan látta Szőts Jula gazdáját, aztán ez a tétova jel is elfulladt a ködben. Megállóit dermedten a félelemtől, azt hitte, hogy a kapitány beleugrott a Marosba. Sikoltani akart, segítségért kiáltani, de hangja elrekedt a félelemtől. Mozdulni nem is mert, mert félt, hogy a vízbe zuhan, nem látott semmit, csak a ködöt. Egyszerre csak felbukkant előtte a kapitány. Elment mellette anélkül, hogy észrevette volna. Megkönnyebbülten lépkedett utána, mindenütt a nyomában maradt, Túl a hídon amikor beértek a házak közé, nem tudta tovább türtőztetni magát a leány és elébe került, mintha szembejött volna vele, megfogta a kezét. — Erre jártam — mondta elfulladva. Bolyai nem felelt, hagyta, hogy a leány hazavezesse, levetkőztesse, ágybafektesse. Hogy mi volt ez az utolsó útja a Maros partján, ki tudná megmondani? Kirohanás az elmúlás bástyái közül, amelyek már körülfogták? Utalsó kapaszkodás a tovatűnő fantomok és ígéretek után? Vagy csak egy beidegződött, makacs szokás űzte ki a víz mellé, a ködbe. Valószínű, ő sem tudta. Másnap arca kihevült, fejét fogta, majd heves, száraz köhögés kezdte kínozni. Állapota egyre rosszabbodott, hánykolódott, félrebeszélt, Agya, amely mindig lángolt, de olyan fegyelmezetten, hogy azt a vékony hártyát, amely zsenijét elválasztotta a tébolytól, nem perzselte keresztül, most már az önkívület tombolásával égett. Szőts Jula elhívta újból a katonaorvost, ez megvizsgálta, de nem írt föl orvosságot. Az orvos tudta, hogy menthetetlen a kapitány, tüdő- és agyhártyagyulladás lépett föl együttesen, fölösleges már itt az orvosság. Január 27-én reggel, aránylag csöndes éjszaka után hirtelen újból félrebeszélt, ismeretlen, idegen szavakat kiáltozott, dél felé azonban megcsöndesedett. Aztán hörögni kezdett. Szőts Jula érezte, hogy baj van és leült, hogy megírja Bolyai Gergelynek a levelet, jöjjön gyorsan. Amíg a levelet megírta, Bolyai János meghalt. A már éppen befejezett levél alá odaírta Sztős Jula: „Míg e levelet megírtam, addig meg holt így már nints mit tagadni a kapitány Ur nints többé.“ Ott feküdt a vaságyon immár holtan. A szegényes szobájában, amelynek gerendáját az előbb ittlakók nyomorúságának füstje pácolta sötétre. Szőts Jula, miután lefogta szemét, postára adta a levelet. Aztán elment a városházára, hogy bejelentse a halálesetet. Itt vonogatták vállukat és elküldték a katonai parancsnokságra. Másnap a holttestet a katonakórházba vitték. Tisztek jöttek, akik Szőts Julát kitessékelték a lakásból is, minden írást összeszedtek és elszállították. Át kellett vizsgálni a rengeteg írást, vájjon nincsen-e benne katoHarangszó 35
