Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1-9. szám

legátusok voltak és tagjai a cseh, illetve a román és jugoszláv delegációk tagjai, akiknek aspirációi pár szavas indokolás után minden alkalommal kielégítést és jóváhagyást nyertek, míg az egyéb de­legátusok javaslatait, mint illetéktelen beavatkozást, figyelmen kívül hagyták, mint Tasker Bliss amerikai tábornok­nak, az amerikai delegáció katonai szakértőjének javaslatát, amely szerint a Magyarország által betartott fegyver­szüneti szerződéseket megszegő Romá­niát kényszerítse a Békekonferencia a szerződés tiszteletben tartására, rendelje el azok hadműveleteinek azonnali be­szüntetését és hogy azok azonnal vo­nuljanak ki Magyarország területéről. Ezek szerint a „hanyag nemtörődés” és a „felelőtlenség” egyedül és személy sze­rint a „Négy Nagy”-ot illeti, amelyet nem ment semmiféle utólagos щеаки!­­pázás. Lloyd George еппеЦ kapcsán ekként nyilatkozott: „Be kell vallanom, hogy a Béketárgyalások idején egyes helyekről hamis adatokat kaptunk és hamis adatok alapján ítélkeztünk hatá­rok és nemzetek sorsa felől...” Ez a beismerés azonben egyetlen talpalatt­­nyi elszakított földet nem adott vissza- Briand francia miniszterelnök hasonló­képpen nyilatkozik: „A magyar határt önkényesen vonták meg. A mostani ha­tár nem feltétlenül végleges és nem feltétlenül szentesíti az igazságot”. A legtárgyilagosabb ítéletet Anatol France mondta ki, aki nem szeretett volna a békekonferencia lelkiismeretével a sírba szállani: „Ausztria-Magyarország felda­rabolása őrültség. Európa közepét bal­­kánizálni annyit jelent, mint egy új há­ború magvát elvetni’.’ Wilson elnöknek, — aki a Szövetsé­gesek háborúját pénzzel, lőszerrel és hadianyaggal táplálta, aki a Wallstreet) bankárok magas kamatra a Szövetsége­seknek kölcsönadott milliárdjainak, miig a hadiipar és a szállítóvállalatok hitelbe leszállított hadianyagok költségei meg­mentéséért, — Amerika önvédelme ürü. gyén —, az Egyesült Államokat mes­teri módon Európa háborújába bele­rántotta. ami által lelkiismeretét nem­csak annak a 119.956 amerikai fiatal férfinek élete terheli, hanem az évek­kel meghosszabbított háborúnak mind a két oldalán milliókra mienő életek pusztulása is. Ez az amerikai beavat­kozás a világtörténelem páratlan beug­ratása volt, amely ürügy alatt, nemzeti érdekek nélkül egy százmilliós nemzetet egy modern háború minden áldozatára kényszerítettek és amely mellé méltóan sorakozik ez a szemfényvesztés, amely humánus jelszavaktól csöpögő „wilsoni 14 pont“ néven vált hírhedtté. — Az 1918 január 8-án kibocsájtott kongresz­­szusi üzenet, amely tartalmilag méltó lett volna az Egyesült Államok elnöki székében ült 26 előd bármelyikéhez, — lényegében csupán csalétek volt, mely­­lyel lépre-csalta a túloldalt, — kezdve valamennyi államférfiétól egészen az utca népéig. Különösképpen lépre mf'nt a vegyes ajkú kettős monarchia hete­rogén népessége, amely előtt az önren­delkezési jog elve olyan távlatot nyitott meg, amelyből már láthatóvá vált a béke fénysugara is, amiért is az utcai tüntetések, sztrájkok és zendülések ál­tal akarták kényszeríteni a kormányai­kat a háborúnak minden áron, — a ve­reség árán is —', való befejezésére. A „British Department of Propagan­do for Emmy Countries” szervezet, amely a Szövetségek agóniája felett, 1917 november 4-én megtartotta az „or­vosi konzíliumot“ a rapallói értekezle­ten lett Wilson-féle beugratással egy­idejűén hatásos gyógyszerként receptre írva és elkészítve- Amelyet Lord Nort­­chliff szervezett meg lapjainak külföldi politikai rovatvezetői Seton Watson, Wickham Steed, H. G. Wells és az angol boulvársajtónak légióra menő, de­magógiában jártas propagandistáinak szakavatott közreműködésével, akik a wilsoni csalétket jól megfűszerezve tá­lalták fel propaganda röpirataikba és röpcéduláikba. A 4 hónapi működésük alatt 19 millió példányban szórták le a harcoló vonalak felett és mögött a hát­országban. Az ellenséges propaganda a Harangszó 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom