Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1-5. szám

nak jelenti, hogy a negyedik sza­kasz indulásra kész, a muníció a le­génységnek ki van osztva.Utána egy kétkapitulációs öreg huszár, Kovács, száguld be a tisztiparkba és ő is je­lenti, hogy a harmadik szakasz in­dulásra kész, a muníciót ott is ki­osztották. Virágh főhadnagy, aki­nek a lovát a tisztipark bejáratá­nál lévő' strázsa tartja, udvariasan tiszteleg a hölgyek felé, majd a tiszttársainak is és közömbös nyu­galommal nyeregbe száll, pipát töm, szikrát csihol, rágyújt és a már el­indított két szakasz után üget. A vidám társaság kacározását mintha csak ollóval vágták volna derékba. A meglepetéstől senki sem tud szóhoz jutni és némán mered­nek a főhadnagy után. Tudják jól, hogy Virágh, aki már közel jár az ötvenhez, amit cselekszik, megfon­toltan teszi. Érzik, hogy most va­lami nagy esemény kezdetének vol­tak szemtanúi. Vernier őrnagy az ezred-napiparancsokat gondos előre­látással már hetek óta visszatartot­ta, és azonnal ráeszmél, hogy most az ő ötödik svadronya ismétli meg a Sréter kapitány svadronyának szökését. Stentori hangon kiált a kapú-várta felé: — Kapúkat becsukni! Alarm! — riadó! — majd rákiált a tisztipark bejáratánál ácsorgó strázsára: — Mafla! Nem látod, a főhad­nagy úr, Virágh szökni akar? Tedd a kötelességedet és lődd le! — Ezt már szinte magán kívül üvölti, azonban ez a hang, ami máskor csodákat művel, most pusztába ki­áltó szó: a huszár rá sem hederít, csupán nyeregbeszállás közben, fél­vállról hátraszól: — Van eszembe, őrnagy úr, hisz’ én is vele menek! — Azzal hozzá­csatlakozik a lóraszállt kapú-vártá­­hoz, majd ügetésbe döccennek a fél­­svadrony után. Virágh főhadnagy még abban az órában visszalovagol Ansbachba, hogy a svadronya másik felét is összeszedje. Hollán Húgó főhad­nagy, az 5. svadrony frontmögöt­ti tisztje, már összeállította a má­sik két szakaszt, jelentést ad be Virághnak, aki elindítja a félsvad­­ronyt. Vemier őrnagy épen lakásának emeleti ablakában áll; Virágh fő­hadnagy a beidegződött fegyelem gépiességével kardrántást és rek­­só!-t vezényel, kardjával tiszteleg az őrnagynak, aki szemrehányó hangon utána kiált: — Hát ezt érdemiem én, főhad­nagy úr, 25 esztendő után magá­tól? — Sajnálom, őrnagy úr, — kiált vissza Virágh — de én előbb szü­lettem magyarnak és csak azután lettem katona! Az 5. svadrony mérhetetlen ve­szélyek között tör magának útat hazafelé. Königsfeldnél gyalogság állja útját, Lausitznál bekerítik őket, de ők attakkal áttörik magu­kat. Átúsztatják a Moldvát, végül is 8 napi bolyongás után, október 29-én, Szakolcánál átlépik a ma­gyar határt. —oOo— A Legfelsőbb Haditanács a 13-as huszároknál elhaparódzott szökése­ket a fegyelem meglazulásának tu­lajdonítják. A rend helyreállítására az ezred valamennyi törzstisztjét elhelyezi, a legénység közé drago­nereket oszt be, megtiltják, hogy két huszár együtt beszélgessen, de mindezek ellenére, december 6-án — Szent Miklós napján —, káplár Udvardy Miklós 14 huszárral meg­szökik és hazaviszi őket. A Szent Este következik, amikor minden jó keresztyén a kis Jézus eljövetelét várja, és a karácsonyfa áhítatába merül. A Palatínus hu­szárokhoz komandírozott dragoné­rek is áhítattal éneklik a fedeles rájcsurban felállított karácsonyfa alatt az „Oh Tannenbau”-ot, ami­kor őrmester Boros József 47 hu­szárral, polgári ruhában, gyalog­Harangszó 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom