Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10-12. szám

lialovány kis örömem szerény mécsvi­lága világol csupán, hogy nem lesz angyal helyette senki sem. Ennyit az­ért mégis kiharcolt érdekében tanító­néni nagy ékesszólása, belátta igazgató úr, meg a tanító-testület is. Ne fogja a betlehemet se egyik fél felöl, se má­sik fél felől senki, ha már Oláh Má­ria egyik felől se foghatja. Nem sza­bad ilyen előrehaladott stádiumú örö­met, ilyenkor már egészen és minde­nestül megsemmisíteni, sőt megszégye­níteni. Nem lesz angyal idén kará­csonykor sem Oláh Mária, se senki Nagydebrecen egyik kültelki iskolájá­nak karácsonyi ünnepélyén. Szomorú karácsonyom lesz az idén. Sajátmagam gyermekeinek széles örö­mében beleszomorodik Oláh Mária el­rontott öröme. De ez még minden gyászfeketeségében a kisebbik baj lenne. Nagyobbik fele a szomorúsá­gomnak abból a kietlen gondolatból táplálkozik, hogy ezerkilencszázegyne­­hány esztendő múltán mai napig vál­tozatlan a helyzet. Krisztus és a kis­dedek közé odaállanak a hü tanítvá­nyok és Krisztus-ellenes pedagógiával “viselkedve“ meggátolják amazok talál­kozását. Pedig Krisztus ma is válto­zatlanul azt mondja, amit akkor mon­dott, hogy: engedjétek hozzám a kis­dedeket. Oláh Mária megtisztálko­dott, fehérbe öltözött, a betlehemet szeretné fogni féli elől. Ti, csupa ren­des, bűnnélkül való, korrekt emberek: engedjétek hozzám a kisded Oláh Má­riát, meg a többi Oláh Máriákat, ne álljatok közibénk, engedjétek hozzám őket, hiszen övéké a mennyeknek or­szága !. .. Karácsony Sándor. Tengerparti tájkép (Brassay Andrásnak) Vészedzett sziklakod őrzi a partot. Félelmes zord hadállások az öblök. Marcona jök és fenyegető öklök a Kő nyugalmával várják a harcot. Szemben a tenger szilaj hullámzása, démoni erők türelmetlensége, a nyugalomnak örök ellensége uj dagálylégiót küld támadásra. Fölöttük az ég szelíd kékessége — talán a föld menekvö békessége — színes felhőbatyúit vonszolgatja. Míg összecsattan szikla és a tenger, néhány sirály, bús égi parlamenter fehér szárnyát lengeti, lobogtatja... Bónis László.- 20- ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom