Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6-9. szám

Utravaló az őrségváltáshoz

Kedves kis Barátom! Szeretném ha tudnád, hogy a Te nagyapád bár rajtam keresztül, de Tehozzád szól most s mint egy tovatűnt kor hűséges hátvédje és a Te nagyapád itt hagyott tolmácsa én csak továbbítom azt amiket ö mond és az érzelmeit sugárzóm át reád. És arra inspirál, hogy ezeket mondjam: “Vitéz Attila Árpád

lennél Te most, ha a mi szép hazánk rendjében élhe'nénk, de itt ez a jelző lehull a nevedről és elmarad tőled.“ Eddig a nagyapád- mert én közbe szólok s a többit én mondom.

Csak a papiroson lesz megrövidítve ez a gyönyörű név, mert a tudatunkban mindenkor úgy élsz majd ahogyan megillet, mivel a természet örök rendje szerint a sas tojásokból sas fiókák kelnek s nem szül gyáva nyulat Nubia párduca. A Te őseid meg mind vitézek voltak.

A léted gyökere neked is ugyanaz, amelyből Attila a rettegett vezér, a nagy honfoglaló, a mi Árpád apánk és a hét vezére: Álmos, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba, Töhötöm, az egész Árpád ház, majd Hunyadi János — a nagy török verő — és a fia Mátyás, Bocskay Rákóczi, a szigetvári hős, a Zrínyi Ilonák, a Széchi Máriák, a Dobó Katiczák, dédapád, a nagyapád és a többi sok-sok jó vitéz kisarjadt. Ezek az őseid. Legyél Büszke rájuk és az emléküket kegyelettel őrizd.

Örökhívő lelkünk képzeletvilágán a ragyogó égbolt legmagasabb ívén egy csillag gyulladt ki amikor születtél és az ég peremén álomszerűén szép délibábos látkép ezer színű rajza bomlott ki előttünk. A Kárpátok íve, az erdélyi hét vár, szaporán csevegő kis hegyi patakok, a négy folyam völgye, az erdők, a mezők, a roppant térségü alföldi legelők száz meg száz gulyával úgy tűntek fel rajta, mint, ahogy az Isten nekünk szánta egyszer s

Vitéz Nagy Attila Árpád keresztelőjén — Magyary Zsigmondtól —

mint ahogy ezer év sok emberöltőjén a magyar verejték szépen kiformálta. Gyerekesen naiv kristálytiszta lelkünk egy égi jelt remél ebben a viziós színes álomképben s ezért napjainkban Te vagy az Ígéret, mert magaddal hoztad azt a két nevet is amelynek hallatán minden magyar szíve hevesebben dobog. S mindjárt mind a kettőt hoztad el magaddal az őrség váltásra, hogy nagyapád helyett (legalább lélekben) te álljad a strázsát a Fergettyű várban’ a székely gyepükön Te vigyázd a bércek titkos átjáróit és a déli végek határvidékén is úgy megálld a sarat mint Hunyadi János és a vitézei Nándorfehérvárnál.

Pogány kis magyarként küldött ide Hadúr s úgy toppantál közénk az Isten-házába, mintha a Pegázus nyergeletlen hátán, csak úgy, szőrén ülve vágtat'ál volna be, hogy minket meglustrálj. Aztán, hogy igazold legálitásodat, — talán a tej úti főhadiszállásról — még írást is hoztál és abban kérted, hogy a keresztyén egyház téged felavasson s a keresztség által a mi közösségünk tagjaként felvegyen. Mivel ez megtörtént’ úgy is üdvözöllek mint hittestvérünket. Az Isten éltessen az emberi kornak végső határáig, s az életeden át szerencse kísérjen.

Mielőtt átadlak az ősi időkben részünkre kiosztott kemény magyar sorsnak, — amelyikről tudjuk, hogy sokszor mostoha —, imádkozom érted az Egek Urához, hogy vigyázzon reád, őrizzen, óvjon meg és segítsen hozzá, hogy a mi fajtánknak Te lehessél egyik most újonnan sarjadt terebélyes törzse.

Eredj kis barátom és járd az őseid sok vérrel megszentelt dicsőséges útját olyan becsülettel’ hogy az őseidnek és a mi fajtánknak dicsőségére válj s maradj mind örökre igazhitű, büszke, törhetetlen magyar. Isten vezéreljen.

— 34 —