Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6-9. szám

Az meg ott a törpe nyárfa. •. Hogy is mondja csak?... “A csárdánál törpe nyárfaerdő Sárgul a királydinnyés homokban“. Hát aztán?... Az meg ott a gya­logbodza.. .Azt írja róla, hogy: “A meztelen homokban alig teng, Egy-két gyalogbodza. .. “ Ott meg a kikirics!. .. “Virít a kikirics, Csak viríts, csak viríts. •. — Már most aztán vegye csak elő a térképet a hátizsákból és keresse meg rajta az orgoványi csárdát... — Ott találja valahol az orgoványi tanyák, meg az orgoványi Tolvaj os buckák határán, a kecskeméti ország­út mellett!... Hogy is mondja csak Petőfi? “A tanyákon túl, a pusztaszélen, Áll magában dőlt kéményű csárda. Látogafják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra“. — Nahát!... Köll még több?... Vagy elhiszi már, hogy ez a Petőfi­­költemeny is Orgoványon született, ha Pesten is anyakönyvezte Petőfi?!... Tud\ a vagyon, hogy a nagy költő nyugtalan, kóborló természetű volt... De az is tudott dolog, hogy kóborlásai közben nem fordult meg se Halason, se Bócsán, se Tázláron, ahol kecs­­kerágót, .szamárkenyeret, törpe nyár­fát, gyalogbodzát és egyéb buckái növényt láthatott volna. •. Marad hát egyedül Orgovány, az akkor még Kunszentniiklóshoz tartozó puszta!... Egyszer egy csúnya, novemberi dél­után — ezernyolcszázkilencvenhárom­­ban történt, — esett a havaseső, szét dudált, — eluntam magam a paró­­chián. .. Még nőtlen ember voltam... Köz­ség se volt itt, csak nagy messziről fe­hérlett egy-egy tanya kéménye... Mit volt mit tenni?. .. Űzött, kín­zott az egyedüllét, fogtam a botot, íölleghajtót, elballagtam a csárdába... Tudtam, hogy gyakran ott időz a tanítóm, Makay Sándor, aki borivó ember volt, nem mint jómagam-.. Hát úgy is volt... Ott ült a hosz­­szú kecskelábú asztalnál... Elkezdtünk beszélgetni, — beszél­gettünk, beszélgettünk, — hát egyszer csak az ablakon át látjuk, hogy befor­dul ám egy echós szekér és megáll az udvaron az állás alatt... Ketten szállnak le.. . A lovakat kifogják, a kocsi farához kötik, takar­mányt vetnek elejbök, —- azzal ballag­nak befele... — Adj, Isten!... Fogadj Isten..­Az egyik az apa volt, a másik meg a nagy mélák fia... Mielőtt leültek volna, az öreg oda­fordult a fiához és rámutatott arra az asztalra, amelyiknél mi ketten üldögél­tünk : — Nézd meg azt az asztalt jól, te gyerek!... Mert annál írta petőfi Sán­dor azt a szép versi*, hogy azt mond­ja: “Pusztán születtem a pusztán lakom“. Odahívtuk őket az asztalunkhoz. .. Kikérdezgettük, hogy mi járatban vannak... — Kertész emberek volnánk, oszt Szánkról gyüvögetünk.. . Káposztát viszünk Szabadszállásra-.. Virág a becsületes nevem, e’ meg itt a fiam, a Jóska... — No, derék!... — Osztán hunnét tudja kigyelmed, hogy a Petőfi Sándor azt a szép ver­sit, hogy — “Pusztán születtem, a pusztán lakom“, — itt írta?... — Hunnat ?... Hát az édesapám­tól!... — 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom