Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6-9. szám
kivitelét. No meg azután arra is kellett ügyelni, hogy jazyg és szarmata lovasok be ne törjenek rablás végett a tartomány belsejébe. Föld-édesanyánk pergamenlapjára ismét különös betűk íródtak: érmek, pénzek, hamvvedrek, fibulák, mécsek, légiók készítette négyzetalakú téglák. Mind megvoltak ezek még 1838-ban, de azóta kézen-közön elvesztek. De az az egy-két vércsepp, melyet a bennszülött katonák a 3000 év előtt élt bronz vadásztól örököltek, megmaradt és örökségképpen tovább adták azt az utódoknak. ★ Volt bizony egy-két csepp azokban a hithű reformátusokban is, kik Drávaszerdahely lakosai voltak a XVI. században akkor, amikor a felséges padisah, a dicsőségesen uralkodó török császár, kinek ábrázata fényeskedett keletről nyugatig, volt az úr árva Magyarországon. 15S0 egyik novemberi estéjén gonosz kinézésű, vad tatár csorda tört négy oldalról a falura. A felriadt lakosság a templomba menekült. Az emberek kaszát, kapát ragadtak, de a túlerő egy-kettőre lakaszabolta őket. A gyermekeket, leányokat, fiatalasszonyokat rabszíjra fűzték, ami elmozdítható volt, szekerekre rakták, aztán pedig felpörkölték a falut. Másnap reggel, miután a halottakat eltakarították, a templom füstölgő romjai mellé gyülekeztek a megmaradottak. A prédikátor elolvasta a Jel. 2:5-ö : “Lássátok, testvérek, a giliceiek a nagy jóléttől nem tudták, mit cselekedjenek: délelőtt piros csizmában, délután sárga csizmában jártak, fajtalankodtak, paráználkodtak. Az Űr eltörölte őket a föld színéről, mint Sodorná*: és Gomorát. Most ránk kerítette a sort. “Emlékezzél meg azért, honnan estél ki!“ — S elindul a kis csapat egyetlen, igaz vezérével, a prédikátorral. Nem messze a falutól a mostani Szödöny puszta helyén, ahol ma az eke túrja a kövér televényt, nádrengeteg állott. Ott, ahol ma a pacsirta kél ki a hullámzó búzavetésből, ott akkor fehérlett a kócsag, rikoltott a nádiveréb, káka tövén költött a ruca. Keskeny nyíláson, mely ide-oda kígyózik, behatolnak a nádrengetegbe, a nád szinte átöleli a ladikokat és a benne ülőket. Amikor a túlsó oldalra érnek, a nádüstök mindég alacsonyabb lesz, vizimenta illata tölti be a levegőt; a nádcsonkokat csillagfürt fonja be, díszük a páfrány s végeláthatatlanul terül el a láp. Mélyvizet araszos, kétaraszos növényszőnyeg föd, amelyre, ha rálép az ember, ingadozik, hajladozik, süppedezik alatta. Itt már csak az öreg csikász, csikesz tud vezetni, ki egész életét itt töltötte, de még neki is sokszor van szüksége háromágú tapogató botjára. Jaj annak, ki szorosan nem lép a nyomába. A láp birodalmában zöld réttel fedett Szigetek is vannak. Itt telepedtek le a szerdahelyiek. Itt ütötték fel a sátorfáikat. Jehova a pusztában bolyongó zsidóságot mannával táplálta. De bizony megadta a mannát a drávaszerdahelyieknek is csikban, kárászban, pecehalban, rucában, vadludban, szárcsában. Télen is, nyáron is; füstölt hal pótolta a kenyeret. S ott a lápon nem felejtkeztek meg Istenről. Az ő háza itt is sátor volt, akár csak a sínai pusztában. Előtte harangláb, rajta 20 fontos csengő; szavára reggel-este összejöttek a hívek, hogy dicsösséget tegyenek Istennek; beszédét minden nap olvasták, hogy megismerjék szent akaratát. 3 ez az akarat volt cselekedeteik zsinórmértéke. Megemlékeztek arról, honnan estek ki. így éltek a láp világában a Vági, Tóth, Kántor, Hitre, Nagy- Pap, Varga és Bak családok. — 24 —
