Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6-9. szám
let; medencéje, amelyet az emberi kultúra bölcsőjének szoktak nevezni. Keller és Marston könyve ezen a területen mozognak. Azonban Ceram (kissé elnagyolt és nem minden fontos kérdéssel foglalkozó könyve) már tekintélyes fejezetet szán a középamerikai kultúrának- Ez a kultúra merőben más, szinte idegen számunkra. Vándorló, a földművelési eszközöket nem ismerő, szinte hajszálpontossággal kidolgozott naptáruk rabságában élő képviselői más szellemiséget lehelnek. Mégis nem tudom, nem kellene-e ezzel kapcsolatban is komolyan venni Pál apostolnak azt az Athénben elmondott beszédét, amely szerint “Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette“? S hogy a más területen, más körülmények, adottságok között élő emberek a maguk sajátos módján nem ugyanazt az Istent akarták-e “kitapogatni és megtalálni“, ahogy azt Pál említett beszédében mondja? (Eszembe jutott egy dániai élményem, amikor dán kollegám hívta fel a figyelmet a magyar és grönlandi népdalok meglepően azonos csengésére!). Vajon, nem volt-e valaha közös a gyökér? — Távol áll tőlem, hogy most kulturfilozófiai elméleteket propagáljak, de engem elgondolkoztatnak ezek a tények, amikor a világ a szörnyű kataklizmák ellenére is —, mintha összébbzárkózni látszanék. . . 4. Külön kell Kodolányi könyvét megemlítenem. Nemcsak, mert magyar a szerző, hanem főleg azért, mert ő a többi szerzők által elmondott eredmények alapján próbál hozzányúlni a bibliai vezér, főpap, próféta: Mózes személyéhez. óriási tájékozottsággal, történelmi és kultúrtörténelmi ismeretek biztos birtokában ír. Könyve második kötetét mégis valahogy csalódottan teszi le az ember. Engem soha még meg nem fogott ennyire pld. az egyiptomi kivonulás mélyen emberi részleteinek ábrázolása, mint éppen az ő könyvében. De fölvetődött bennem a kérdés: ez és csak ez lenne a Mózes-féle könyvek összmondanivalója? Nem túlságosan, mindenáron valami “mindentmegmagyarázniakarás“ racionalizmusa árad a könyből, amely túllépte már a kereteket? 5. És ez az utolsó megjegyzésem is. Ezek a könyvek populáris nyelven, érthetően elmondanak mindent, ami “érthető és megmagyarázható“. Elmondják a foglalatot, amelyet ismerni, tudni kell, de amelynek ismerete, tudása még nem jelenti azt, hogy a foglalat tartalmát is ismerjük. Újra hadd idézzem Pált. Nehogy úgy járjunk ezzel a magyarázattal, mint a zsidó, akinek az Újszövetség olvasásakor “lepel hull a szemére“ és képtelen megérteni annak mondanivalóját. Hogy ne beszéljek rébuszokban: a kor megértése, a történések hiteltérdemlő reális kifejtése csak tovább kell lökje az olvasót. Mert a jól megmagyarázott események között folyt és folyik az Isten munkája, az emberiség megváltása. S a Biblia elsősorban ennek a hiteles dokumentuma. Ez pedig csak titkok ismerete és megfejtése révén lesz a sajátunkká. Mert ez már a Lélek munkája. S ez már nem az archeológia, hanem a személyes hittapasztalat területére tartozik. Nyugodtan mondhatom, hogy e könyvek olvasása közben egyre nagyobbá nőtt szememben maga — a Biblia. Ezeknek a most említett könyveknek a Könyve is. És az a reménységem, hogy ha jó munkájuk révén a Biblia a világ könyvespolcára került is, — lesznek, akik leveszik ezt a Könyvet a könyvespolcról, vagy kiveszik a vitrinből a csak családi ereklye-, vagy konfirmációi ajándékként értékelt könyvet: A BIBLIÁT. G. I. — 9 —
