Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1-5. szám

a dátumot ráírja A hollótoll sebesen szántotta a papírra: Datum Agriensae, ■5. Novembris, Anno Dni 1754.

— Siessünk — dörmögött Goldfuss Adalbert, a maurárius céh atyamestere — siessünk, mert mindjárt négy óra. S amaz eretnek könyveket most égetteti püspök urunk a Szent János templom előtt. Nem szeretném, ha nélkülem lenne ez a dolog.

— Bizony, — toldotta a magistratus másik tagja is — ilyen spektákulum ritkán vagyon.

Magukra rángatták a ködmönt, vagy a gombos, hosszú kabátot, botjaikat is kezükbe vették, s megindultak, egy csoportban. Elől a főbíró, mögötte a többiek. Méltóságos menet volt: a polgáii önérzet és rend haladt velük a sötétedő novemberi utcán. A havas gyalogjárón kitért előlük minden szembejövő és süveget emelt tisztességtudón. Mereven fogadták, de szemük és fülük nyitva volt. Ha valamelyik házból most haszontalan, világi és kárhozatos danolászás hallik ki vagy egy járókelő gúnyáján tilalmas formájú gombot látnak: rögtön lecsapnak a statútumok ellen ficánkolókra. Mert az emberekre vigyázni kell... Még az ilyen jámbor polgárokra is, mint Püspök Eger Váxossának lakói. Az ördög sompolyog a vastag falakon és jól zárt kapukon kívül és lesi: kit ejthetne meg. A purgererkölcs és szigorúság jó kaloda az excessukra mindig hajlamos testnek s ők azért vannak, hogy ezt az erkölcsöt őrizzék, e szigort alkalmazzák, ahol kell. Azért olyan merevek, akár a barátok gvárdiánja s szemük, mint a jezsuita atyáké: metsző nézésű.

Mentek, kimért, lassú léptekkel, a Szent Miklós-utca vastagfalú földszintes polgárházai közt s az járt eszükben, hogy le kéne már rontani a hitvány, szeli ős és erkölcstelen faépületeket is, amiket még a ledér török épített itt.

így értek a piacra és előttük szétnyílt a fekete embergyűrű, amely bezárta a teret. Mesterelgények, kereskedők, vásározó rác kalmárok, fekete

görögök és sokszoknyájú koffantó aszszonyok sűrűitek a magas kaloda körül. A főbíró összevonta szemöldökét és bizonnyal szétoszt kétszáz pálcaütést meg kétheti ketrecet a bámészok közt, ha nem ilyen épületes látványra gyülekeznek. Mert az se jó, ha sok ember egyszerre együtt vagyon. Egy kicsi métely sokokat meg tud rontani. ..

A püspöki palota felől lámpás szolgák igyekeztek, négyen. A lantornás lámpásokban mécses égett és világította az utat, akin hosszú, fekete sorban papok jöttek. Száznál is többen: az aula papjai és a plébánosok, esperesek és fekete habitusban a ferences barátok és mizerikordiánusok, meg a minorita atyák. Végezetül pedig a jezsuiták haladtak s mögöttük a káptalan tagjai mind, az öreg kanonokok, bundába csavart, szikkadt testtel.

Aztán a püspök jött. Komor, sápadt arca világított a korán leszakadó estében és szeme égett, akár a parázs. Fejjel magaslott a többiekfölé és ma jesztás volt rajta. Nagy úr ő: pallosjoga van a testen és kárhozatra küldheti a bűnös lelket. Püspök és gróf, örökös főispán, a város földesura s lám, a király az ő kezére bízta ama debreceni eretnek prédikátor bűnös könyvének dolgát is. Bölcs úr Barkóczi Ferenc és nagy hatalom.

A püspöki szolgák hátranyomták a népet. Egy asszony sikoltott, mert eltaszította valaki, de midjárt betakarta száját lekapott süvegével egy mesterlegény. S akik -közel állottak, vagy termetük magas volt, láthatták, hogy hálom ökrösszekér kanyarodik a piac felé a püspöki rezidencia irányából s a szekerek tetézve vannak könyvekkel. Bőrbe kötött, vastag könyvek azok. Valaki borzadva húzódott hátra és fehér ajakkal mormogta:

— Az ördög tudománya van benne...

A kaloda alatt már délután máglyát raktak a püspöki poroszlók hasított fáiból Most megöntözték olajjal és szal- 33 -