Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1-5. szám
Kopjafát állítok VITÉZ NAGY LÁSZLÓ BARÁTOM EMLÉKÉRE A Bekecs lejtőjén vágtam ki egy tölgyet, egyet azok közül, melyeket egy ősöm még a honfoglalás biztató múltjában ültetett el azért, hogy az utódoknak emléket állítson. Ezt hoztam most ide és ebből faragok most neki emlékeimért az én barátom úgy szerette Erdélyt és a székely népet, mint ahogy általa és rajta keresztül én is megszerettem a nagy magyar alföld délibábos síkjátf a tengerpusztaság roppant távolában pislogó pásztortűz meseszerűen szép képzeletvilágát, a pásztorfurulyák mélabús zenéjét, a gulyakolompok hívogató hangját s a puszták fiait. Már nevet is véstem az óriás tölgyből kiácsolt fejfába s lelkem vérével gondosan befestett betűmélyedések ferde síkjairól messze világít az írás. . . Magamba roskadva olvasom, olvasom talán már ezredszer s közben mérlegelem, elemzem, mint embert, mint tudós kémikust, mint a magyar nemzet egy nemes hajtását s boldog büszkeséggel állapítom meg, hogy: Ez volt a barátom. MOST MEG HOZZÁD SZÓLOK, EGYETLEN UTOLSÓ ÉS ÖRÖK BARÁTOM. Bizonyára tudod- hogy távozásod nagy űrt hagyott bennem, amit egy végtelen átütőerejű fájdalom-sorozat untalan eláraszt. Alig pár nap előtt, tizenegyedikén, a hajnali óráK valamelyikében, amikor megfogdtad az Űr Jézus Krisztus feléd nyújtott kezét s nekünk váratlanul, nesztelen nagy csendben, biztos, lábujjhegyen távoztál közülünk és úgy lépted át az örökélet felé vezető sikátor megkopott küszöbét, Te célba érkeztél s talán hozzád méltóbb környezetben őrködsz Árpád népe fölött. Tudom, azt csinálod. Ezért nem siratlak. Nem téged siratlak. És a többiek sem csak érted könnyeznek, hanem velem együtt mindenki magáért, mert egy tátongó ür maradt Teutánad- amelyikben téged hiába keresünk. Igaz, hogy a lelkünk sokkal gazdagabb lett, mert a Te szellemed is belénk költözött. Azt meg is őrizzük és híven ápoljuk. Egyébként a lelked törékeny hüvelye Rózsa mellett fekszik, alig arasznyira attól a kis zacskó karcagi szent földtől, melyet egy év előtt hűséges hitvesed feje alá tettél. Még valamit, Laci. Hogyha találkozol az öreg “vitézlő” Magyari Gergellyel, nyomban mondd el neki, hogy hazánk földjén... A többit már tudod. De jóban legyetek. Egy nép vagyunk mi is! Nem búcsúzom 'öled, mert én gondolatban mindig veled vagyok. És veled maradok. Csak éppen köszöntelek a viszontlátásig, mert biztosan jövök és mi találkozunk. Találkozunk- Laci. Talán nem sokára. És arra is gondolj, hogy lesz feltámadás. Hűséges barátsággal ZSIGABÁTYÁD 24 -
