Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
Hozzá tartozik ennek az idegennevű remek asszonynak a jellemzéséhez, hogy a két Zrínyi árvát: Miklós és Pétert úgyszólván a bölcsőből fogva ő nevelte. Abban, hogy Miklós költő és hadvezér lett, talán nem volt sok része, de a magyarságiránti szeretetet ő oltotta bele ,amint ahogy a bécsújhelyi vértanú, Zrínyi Péter is erős horvát hazafiul érzelme dacára Poppel Éva által beleoltott magyar érzéséből áldozta fel magát a magyar szabadságért. * A Rákóczi-szabadságharc az elnémetesedés felé haladó főurakat rövid időre még vissza tartja ezen az úton, ám utána újra behódolnak az idegen erkölcsöknek, az idegen világnak, az idegen nyelvnek. Lassanként eltűnik az ősi, patriarchális udvartartás az ősi hagyományokkal együtt. A magyar föld jövedelme már nem a magyai ifjak és leányok nevelését szolgálja; azokat a külföldi mulatókban hagyják, vagy a bécsi Hofburg szalonjainak kártya asztalain. A főurak közül kevesen maradnak hívek a hazai röghöz. A hanyatlás korában az elnemzetietlenedés idején megint csak a magyar asszonyok azok, akik férjeiket visszatartják a bécsi lakástól, akik a magyarságukat többre értékelik. Ezek közzé a nagyasszonyok közé tartozott Koháry Judit, Koháry István országbíró és tábornagy egyetlen nővére, aki egymaga közel egy millió forintot adott jótékonycélokra, ami abban az időben hatalmas vagyont jelentett. Judit Barkóczy György főispán felesége lett és édesanyja Barkóczy Krisztinának, Károlyi Sándor feleségének. Noha úgy a Koháryak, mint a Barkóczyak, az uralkodóház rendületlen hívei voltak, Koháry Judit szívvellélekkel II. Rákóczy Ferenc mellé szegődött és az ő befolyása volt, hogy Károlyi Sándor is azonnal a “Pro Libertate” lobogó alá állott. A Rákóczy felkelés nem a kezdetét, hanem a folytatását jelentette Koháry Judit jótékony gazdálkodásának, hiszen már 1698-ban, a kuruc felkelést megelőzően figyelmeztette Károlyit, hogy az egyre fokozódó elszegényülés, amin segíteni nemcsupán emberi, hanem hazafias kötelesség előbb-utóbb “rezegelődésre” fog vezetni: “... egész éhhalálra jutott ez a föld...” — írja — Valami vigasztalót írna kegyelmed megmaradásunk felől, mert lehet mind elbujdosák az szegénység, ha könnyebbsége nem leszen: kenyerek szűk, boruk meg nem terem...” A háború gazdasági váltsága különösen a szegény népet sújtotta, akik nyomorán Koháry Júdit meg, Barkóczy Krisztina erejükön felül segített. Magtáraik ma megteltek, holnapra kiürültek, s társzekereik messzeföldet járják, hogy legyen mit szétosztani г szegénység között. A háború kihamvadása idején maga a Fejedelem tanácsolja a két nagyaszszonynak, hogy meneküljenek, amire nehezen szánták rá magukat, de Munkácsod: meggondolják magukat. 1711 január 15-én eként ír Munkácsról vejének: “...Én mindannyi öregségemben kegyelmed kívánságának akarván eleget tenni, noha semmit sem vétettem, bujdosásra vettem fejemet..." Munkácsról azonban hazatért — megvakultán. A kitört török háború Júdit 3 fivérét elvitte és egy közülök nem is tért többet visszű. A rossz gazdasági év ismét nagy nyomorúságba döntötte a népet. Ez Koháry Júditnak mindig fájt és most is írja: "... sír, rí a szegény ember mindenfelé ...” és ösztönzi vejét, hogy tarjon ki részükre segítséget. Ha Koháry Juditnak összes érdeme csupán az volna, hogy Barkóczy Krisztinát a világra hozta, már is helyet biztosított magának a magyar nagyasszonyok Pantheonjában, hiszen Barkóczy Krisztina, az ő nevelése, korá- 15 -
