Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7-9. szám
törvényt megerősítő újabb törvényhozásban. Ilyen mondatokat találunk ezekben a nagyszerű törvényekben: “Az evangélium préűikálása semminemű nemzet között meg ne háboríttassék. és az Isten tisztessége, nevekedése meg ne bántassék, sőt inkább minden bálványozások, és Isten ellen való káromlások közülük kitisztíttassanak és megszűnjenek és az Isten igéje szabadon hirdettessék, kiváltképpen pedig az oláhok között, kiknek pásztori vakok lévén, vakokat vezetnek és ekképpen mind magukat, mind a szegény községet veszedelemre vitték.“ (íme a reformátusok miszszióra is gondolnak!) “A prédikátorok minden helyeken hirdessék az evangéliumot, kiki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván; de tarthasson olyan prédikátort, akinek a tanítása ő neki tetszik“. “Az Isten Igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a hitvallásáért senki meg ne bántassék, se prédikátor, se hallgatók“. Ilyen törvényeket diktált Isten Szent Lelke a magyaroknak a szabad Erdélyben! Milyen más ez az emelkedett szellem, mint az a féktelen düh, amivel Európa többi népei egymást mészárolják a vallásos meggyőződésük különbözősége miatt! Milyen más ez a hang, mely ezekből a négyszáz éves magyar törvényükből szól hozzánk, nyíltan, szabadon, bátran és Isten iránt való alázatosságai, mint azoknak a fennhéjjázó, gőgös és elvakúlt papi fejedelmeknek meg kegyetlen uralkodóknak a rendelkezései, amikkel hóhéraiknak adják a parancsot ártatlan emberek millióinak menthetetle nkivégzésére! Bizony nagy hálával tartozunk Istennek ezért a kegyelméért! őseink kiválóságáért is, meg azért a kiváltságért is, hogy ilyen ősök utódaiúl születhettünk. Ez a kiváltság azonban, mint minden kiváltság, kötelezettséggel is jár. Becsüljük meg azt a nagy kincset, mit apáink így hagytak ránk örökségül. Soha fel ne adjuk vallásunk szabadságát és soha bele ne nyugodjunk abba, ha bárki másnak a vallásszabadságát bárki is és bárhol is megcsorbítani próbálja. Olyan kincs az, amit csak azok tarthatnak meg a maguk számára, akik másokkal is megosztják azt. Isten dicsősége növekedett azzal, amit őseink 400 évvel ezelőtt cselekedtek. Vajha mi is tudnánk azt növelni a mi cselekedeteinkkel! (Reformátusok La£>ja). 5ESE5H5E5H£HSHSESH5Z5Z5Z5Z5E5E5Z5H5E5H! “KenycnLLai A délután olyan reménytelen, Rakom a lábam lustán, kénytelen; Hiába járok, nem vár semmi cél, Az sem tesz többet, aki csak henyél A járdaszélen, lassan ballagok, Körülölelnek hangok és szagok: Ajtó csapódik, benzinpára leng, Porfelhő szállong, vekkeróra cseng, És egy saroknál arcon simogat — Legyőzve minden durva szagokat — Egy pékbolt édes, langyos illata, A frissensiilt kenyér fuvallata; Két méter széles, két méter magos Darabon itt az ucca oly szagos, Hogy nem lehet jobb benn a boltba’ sem, Ahol a drága sók kenyér pihen. Három lépés csak, egy szemvillanás, És már eloszlott a kenyér-varázs, Belém markolnak más, erős szagok, Ahogy nagy lassan tovább ballagok. Szathmáry Lajos. !:SH5HSESHSE5H5a5H5HSBSESHSB5ZSB5ESSSH5 — 11 —
