Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7-9. szám
Kezdjük ott, amit addig a kérésztyénség központjának hirdettek: a pápa székhelyén, aki Krisztus földi helytar. tójának tartotta és címeztette magát. Olaszországban már ekkor Ferrarra hercege bezárta az ajtót a reformáció hős bajnokai előtt, kiknek az ő felesége, Renáta, szíves vendégszeretettel adott menedéket, köztük a mi Kálvinunknak is. Az evangéliumi szellemű hittudósok egymás után menekültek át Svájcba: tanárok, hittudósok, ügyészek ,sőt püspökök is, hogy megmeneküljenek a reformokról hallani sem akaró Róma üldöző dühe elől. 1542- ben Caraffa bíboros tanácsára a pápa Olaszországba is behozza a hitnyomo. zó törvényszéket, 1543-ban pedig jóváhagyja az uj jézsuitarend kiváltságait. Most már seregestől kellett menekűL niök azoknak, akik megismerték az igazságot, ha nem akarták, hogy rajtuk is beteljesüljön annak a máglyán megégetett tudós római püspöknek a helyzetet kitűnően jellemző szava: “a mai időben nem illik a keresztyénhez, hogy ágyában haljon meg!“ A népbe nem verhetett gyökeret az evangélium tiszta tanítása, mert hiányzott erre való érettsége és hajlama. Ez a szegény nép, melynek népünnepeibe elválaszthatatlanúl beleszőtték az ősi pogány kultusz minden szálát, “madonnák, bambínók, agnus deik, karneválok, búcsú járások, röppentyűk és más tűziszerek ropogása, pattogása, mozsa. rok durrogása és kürtök zengése nélkül még csak elképzelni sem tudja a keresztyén Istenimádást“; nem tudta hát természetét levetkőzni: “tarka színben pompázó, derűit, mosolygó külvL lágáról nem szállhatott le a lélek mélységére: nem lehetett protestánssá“. Mikor aztán Caraffa érsek (IV. Pál név alatt) 1555-ben pápává lett; még sokkal kegyetlenebbé tette a hitnyomozó törvényszék működését. Egyik első dolga volt, hogy kibocsátotta a tiltott könyvek jegyzékét, melynek alapján az eretnekeknek ítélt könyvekből óriási máglyákat raktak és égettek meg Rómában. Volt már sok ilyen könyv: Velencében egymás után jelentek meg olasz nyelven Melanchton és Zwingli müvei, sőt maga a Szentírás is. A valdensek kalábriai csoportját könyörtelenül lemészárolták; börtön, gálya, tengerbe-fullasztás és más titkos halálos büntetések napirenden voltak“, annyi, ra. hogy a következő pápa alatt már az egész olasz földet “megtisztították az eretnekségtől“. Ilyen volt a keresztyének sorsa Olaszországban abban az időben, amikor Erdélyben megszületett a vallásszabadság törvénye. ¥ Vessük a következő tekintetünket Spanyolországra, ahol pontosan ebben az időben (1555) lép trónra az az uralkodó, aki csaknem félszázados uralkodása alatt az egész korra rányomja a maga bélyegét. II. Fülöpnek hajthatatlan meggyőződése volt, hogy neki kell kiirtania az eretnekséget. Uralkodása alatt a hitnyomozó törvényszék 5,936 áldozatot égetett meg máglyán és 30.000.et vetett börtönbe. És amikor nem volt elég az egyéneknek a büntetése, új gyakorlatot hoztak be: tömegesen végezték ki a gyanúba fogott eretnekeket. Az autodafé olyan nyilvános és ünnepélyes látványosság lett, amire a nép úgy tó. dúlt, mint valami bikaviadalra. (A királyi család egyik tagjának esküvője alkalmával, a fiatal pár kérelmére is “rendeztek“ ijye,n aUtodafét, amelyet a fiatal pár, a főnemesekkel együtt, 14 óra hosszat nézett, míg megégettek 21 elítéltet.) Az ország 12 városában felállított hitnyomozó törvényszékek oly kérlelhetetlen vakbuzgósággal teljesítették megbízatásukat, hogy gyökerestől kiirtották a szépen kezdődő protestántizmust, melynek ve. zetői már az uj testamentumot is kiadták spanyol nyelven, és sok reformátor! iratot is lefordítottak volt. Mind. ezeket máglyákon égették meg, íróikkal .olvasóikkal együtt. Kor, állás és nemkülönbség nélkül seregenként hurcolták máglyára az áldozatokat. — 6 —-
