Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-01 / 1-3. szám

hittem, hogy megüt a guta, de végre mégis, — 1 perccel az indulás előtt — odaérkeztünk, Az autóbusz már meg­telt az utasokkal s várt az indító jel­­zásre. Miattunk a csomagokat még be kellett rakni a már lezárt csomag­tartóba. Közben a taxisnak nem volt váltópénze, így a pénztárnál rnég váltanom is kellett. Amint beugrot­tam az autóbuszba, már indult is. Végre fellélegzettem, de hirtelen is­merős hang ütötte meg a fülemet a kocsi belsejéből. A fiam és a kiseb­bik lányom hajbakaptak, mert mind­egyik az ablaknál akart ülni. Szétvá­lasztottam őket az utasok nagy ha­hotája közben s az anyanyelvűnk hasz­nálata mégjobban emelte a hangula­tot. Végre berázódtunk s a motor egyenleges zúgása álmot hozott sze­meimre. Azt álmodtam, hogy hullám­zó búzatáblák között rohan velem a vonat valahol az Alföldön, arató leá­nyok integetnek felém kendőt lobog­tatva, fejükön virágkoszorú, piros fe­hér virágokból, zöld levelekkel egy­befonva. A vonat fékez, felrezzenek, kinyitom szemeimet s mily csalódás, a santosi úton vagyunk a “cédula­­háznál”. Tovább megyünk, rövide­sen megjelenik előttünk Santos és a tenger. Kisebbik leányom ujjong öröméiben, “te drága Santos” mondja boldogan és kicsiny kacsóival tapsol is hozzá. A drága szóra megtapoga­tom pénztárcámat, hogy meg van-e még s egy villámgyors számítással kikalkulálom előre a kiadásokat. Rö­videsen megérkezünk a szálloda elé, a soffőr kirakta a csomagjainkat a iárdára, ahol ezek miatt néhány perc­ig — míg a csomaghordó-fiú el nem hurcolta ezeket — teljesen megállt a forgalom. A hotelportás már régi jó ismerősünk és szeretettel fogad, de mo­solyogva megkérdi, hogy megkomo­­lyodtak-e már a gyermekek, mert ta­valy sokat telefonált fel a szobájuk­ba, ha valamelyik szomszéd nem bír­ta a Pokoli sivalkodásukat. Még be­szélgetünk a portással, amikor csa­tazaj és dübörgés hallik a liftből? Gyermekeim megrohanták ugyanis a liftben lévő egyetlen ülőhelyet és mind a hárman egyszerre akarták bir­tokukba venni. Dulakodás közben egy idősebb kövér hölgyet hasba­­boxoltak, a liftesfiú lábát összetipor­ták és a fiam egyik, már mozgó tej­­fogát, kilódították a helyéből, mire ő olyan éktelen üvöltésben tört ki, mintha a lift ajtaja közé szorult volna. Ijedten futott össze mindenki a lift ajtaja előtt, de a liftes ügyesen el­kormányozta azt a földszintről, fel a négynapos “drága” otthon felé. Meg­szokott .szállodaszobák, santosi fül­ledt levegő, rövid ágy, sok tükör, mind barátságosan fogadtak bennün­ket. A szekrények sajnos nem bi­zonyultak elegendőnek annak a te­mérdek holminak a befogadására, me­lyeket mi magunkkal vittünk s így fe­le annak a kofferban maradt. Ennek persze a vége azt lett, hogy amit a szekrényben kerestek, azt a kofferben találták meg, ami pedig a cekkerben volt, azt a fiókokban ke­resték. Egyszóval állandó kutató" munka folyt a kofferek és a szekré­nyek között. Röviddel az ebédidő előtt már készen voltunk mindany­­nyian, hogy fürödni menjünk a strand­ra. Irtózatos éhség gyötört, de enged­tem az enyéim akaratának s elindul­tunk a lágyan szagló hullámok felé. Az Öcsi elől egy nagy labdával, má­sik kezében homokosvödör, motor­csónak, stb., utánna a kisebbik lá­nyom egy óriási labdával. A nagyob­bik lányom fején egy olyan nagy kalap, mint egy malomkerék, fele­ségem hónaalatt pedig egy ezer­oldalas könyv, én pedig egy irtózatos nagy autcbusztömlővel zártam be a sort. Büszkén néztem végig tengerre termett családomon s alig vártam, hogy a habokba vessem magam velük együtt. Talpamat égette a forró sírandhomok s irodához szokott hó­fehér bőrömet pedig vörös pecse­nyére sütötte percek alatt az izzó- 33 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom