Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-06-01 / 6-8. szám
ók ugyan nem írnak be a halál oka című rovatba olyan tudományos szavakat mint polio nyelitis, paralisis progressiva, anaemia perniciosa, amiről ha csak elolvassuk is, nyilvánvaló, hogy ebbe aztán bele kellett halni. Leginkább csak azt írják oda, hogy a halál oka veleszületett gyengeség, meg hogy végelgyengülés. Ámbár ezt a pár szót is össze lehet keverni, furcsa dolgok lehetnek belőle a falusi anyakönyvekben: 80 esztendőt élt a megboldogult. A halál oka veleszületett gyengeség. Hát meg kell adni, elég szép ideig elhúzta vele. Ártatlan kis csecsemő hunyt el végelgyengülésben. Hm! Sok ember manapság a kórházban fejezi be. Haza hozzák eltemetni az ott kapott írásos engedéllyel. Abban a hatóságilag kiállított írásos bizonyságban, mely minden kétséget kizáróan tanúsítja, hogy az ember elköltözött ez árnyékvilágból, két rovat szerepel egymás alatt. Egyik a gyógykezelő orvos neve, a máik a halál oka. Ez az írás írógépen készül, több példányban. Az írógép is olyan jószág, hogy négy lába van és mégis megbotlik. Alább csúszik a másolat a masinában és így töltetik ki a szóban forgó rovat: A halál oka Dr. X. Y. igazgató főorvos. Nem baj, a papír meg van, mi meg eltemetjük, akármi, akár ki volt is a halál oka. Sok sok ilyen eltévesztett írás került a kezembe. Eleinte nevettem rajta, de egyszer aztán nagyon megijesztett. Alig pár hete voltam a szabolcsmegyei kis faluban, mikor megkaptam a vérhast. járvány volt, hát engem se került el. Nagyon oda teremtett. Orvosban nem volt hiány. Sok ember akadt a faluban, aki konyított valamit a gyógyítás mesterségéhez. Mind, mind elhozta a biztos arkánumát. Öreg nénikék kotyvasztékukat. A jegyzőné, — nagy homeopatha volt — egy színtelen, ízetlen folyadékot. Hogy a harangozó mit komendált, azt meg le se merem írni. Semmi se használt. Fogytam napról napra mint a gyertyaszál. Már beszélni se bírtam. Akkor jöttek a sirató asszonyok. Megnéztek, megbeszélték az állapotomat és abba maradtak hogy: szegény fiatal még és máris a végit járja. Megbeszélték a temető t is. Harminc esztendeje hogy papot temettek a faulban, hát most meg kell adni a módját. Szerettem volna mondani, hogy én még élni akarok, de mint egy egérke, annyi hangot se tudtam kiadni. Rettenetes volt. De ez még mind semmi... Gazdámnak, az öreg papnak épen a korházi igazgató főorvos volt a házi doktora. Amint betoppant a szobámba, összeszorult a szívem a rémülettől: Itt a halál oka... * Mégis ő kezelt ki. Fiatalon rettegünk a csontkezű rémtől, aztán megszokjuk, ahogy körülöttünk arat. Nem ijeszt többé. A bujdosásban: nyomorúság, hányattatás, botladozás után meg? ... egyszer majd jó lesz. Hazamegyünk! Báthory László.- 28 -
