Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

dóan szaporodnak az újabban érkezőkkel. .De nem csak ezek vannak itt: lélekben jelen van a magyarság minden tagja. .Búcsúzni jöttek a magyar testvértől. Istejn szolgájától, aki oly rajongva szereti magyar fajtáját, úgy együttérez vele, mint az összenőtt ikrek. — Aki halgatta Igehirdetés alkalmain az láthatta a könnyező szemeket; s érezte annak a fájó szívnek dobogását, mely mindig, az általa felekezeti különségre tekintet nélkül szeretett minden magyar testvéréé volt. — Hallottuk több alkalommal azt is, amikor atyailag dorgálta, szinte ostorozta az Istentől megfeledkezett embereiket. .Azt hiszem senki sem volt közöttünk, aki haragudott volna azért reá: sőt hálatelt szívvel és bünbánattal távoztunk, hogy figyelmeztet bennünket a mi teremtő Istenünk az ő szeretett szolgáján keresztül.

Báthory László lelkészünk most eltávozik Brazíliából. Mi búcsúzunk tőle. Hálánk és örökkétartó szeretetünk kiséri őt újabb gyülekezetébe: Calgary, Albertaba. .Mennyei Atyánk küldi oda. Nem idegen emberek várják ott szeretettel és örömmel: magyar testvéreink. Sokan küzülük már jól ismerik is őt, hisz együtt szenvedtek vele a száműzetés első esztendeiben. Tudják, hogy az ő szeretete és rendíthetetlen hite az Istenben, csak újabb hitet, szeretetet, boldogságot és enyhülést visz a kanadai magyarságnak.

Isten áldás legyen a további szolgálatán!

KISS LAJOS

ekeíe

Díola

Él a szájhagyomány Anyám nagyanyjáról Jánosdon, görbedi Bondár Ilonáiul.

Beszélik felőle, szebb volt ő a szebbnél mikor fiait leszúrták Isaszegnél.

Utánuk elfakult, szép Bondár Ilona, Hervadt kankalin lett. fekete viola.

Temetőbe vitték nyöszörgő szekérrel, de a kínja ott se, a sírba se fér el.

Néha mint az emlék a szivemig följön, s néha kint zokog az esti búzaföldön...

Fekete viola!... lám, hogy híve támadt síron túl is síró Bondár Ilonának.

SINKA ISTVÁN- 20 -