Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
vált megmászása után, alig harminc éves korában lezuhant. Emlékét és nevét örökre megőrzendő, az általa 1879-ben elsőnek megmászott Feldkopf ot “Zsigmondy Spizere keresztelték át, ami példátlan megbecsülést jelent, hisz a térképén igen kevés hegyet találunk, amelyet emberről neveztek volna el, mint pl. az Everest-et. — Zsigmondy kitűnő író is volt és az “Alpesi veszélyek” és “Nagy hegymászók” címen két kitűnő könyve is jelent meg. Hogy nem volt és nincsenek más és teljesen magyar Zsigmondyjaink, azt csupán a mostoha körülményeknek tulajdoníthatjuk. A magyar tehetség és rámenő szellem bizonyára sok dicsőséget hozott volna ezen a téren is, ha az arra rátermetteknek meg lettek volna az anyagi eszközeik ilyen vállalkozások kivitelezéséhez. Amit ezen a téren a magvar erő nem tudott megmutatni, tollal pótolta. Talán kevesek előtt ismeretes, hogy az első korszerű “Alpesi Kalauz”-t Déván István, a volt kitűnő atléta, síbajnok és sport-pedagógus szerkesztette és hogy síelésben Hannes Schneider-rel, az Arlberg-technika feltalálójával együtt írták az első korszerű sí-szakkönyvet s később Seelos, a legmodernebbnek elismert technika feltalálójának stílusát is ő ismertette meg szakszerűen legjobban a világgal. Mialatt a hegyeket egymásután meghódították, tömegesen jelentek meg útleírások, folyóiratok, könwek és ezek nyomán a városi életből a szabadba vágyó és természetszerető emberek megmozdulásából hamarosan tömegmozgalom lett. Hogy az alpinizmus nemcsak mindenre elszánt, fanatikus hegymászók privilégiuma legyen és hogy olyanok is hozzájussanak a hegyekhez, akiknek ideje korlátozott, az emberek összeálltak, tervezgettek és végre is hajtották terveiket. Először is turista utakat létesítettek és ahol a helyszínen megvolt a megfelelő anyag, menedékházakat építettek. A tájékozás megkönnyítésére bevezették az utak jelzését, úgyhogy a tapasztalatlan turista sem tévedt el ködben vagy hóviharban, ami azelőtt sok ember életébe került. A 19. század elejétől az első világháború kezdetéig sok száz klub alakult és számtalan menedékház épült a legeldugottabb és legvadabbnak tartott hegycsúcsok közelében, is. Az emberi összefogás gyönyörű példáját mutatva a klubtagok sokszor hónapokon át hordták fel vasárnaponként a hátukon a szükséges faanyagot, ablaküveget, cementet stb. A turista utak mentén pedig itt is ott is feltűnt egyegy kis fakereszt, a Gross Glöckner tetejére pedig egy hatalmas, messziről látható vaskeresztet vittek fel verejtékező, nem is mindig fiatal, istenfélő turisták. A kereszt, bár kissé elferdülve, ma is ott áll dicsőítve Istent és hirdetve, hogy az emberi akarat a Mindenható segítségével sok mindent elérhet. (A Salm expedícióval elsőnek egy pap ért fel a csúcsra. Ma már, alig egy óra járásnyira a Gross Glöckner tetejétől-, 3465 m másságban menedékház is van.) A mai század elején az Alpok ostromlásának befejezése után történtek meg az első kísérletek a Himalája hegycsúcsainak felderítésére; erről késcbb emlékezünk meg. Az első világháború folyamán a békés fejlődés megállt az Alpokban; katonai szempontból azonban óriási teljesítményekre kényszerítette az embert. Bebizonyosodott, hogy az aljún tudás nemcsak hogy egy szenvedély kielégítésére szolgál, hanem igen hasznos, számos esetben életmentő tényezőnek * bizonult. A hegyekben jártas ember jobban tud védekezni a hideg ellen, ismeri a hó és jég veszélyeit, kitartása és ellenállóképessége magasan a többiek fölött áll. A tapasztalatlanság sok ezer és ezer ember vérébe került; csak lavinaomlás következtében harminc ezernél többre- 16
