Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-09-01 / 9-12. szám

Virágos rét Hanyatt fekszem a fűben s megvál­tozik előttem a világ. A fűszálak élete kibontakozik a hangyácskák sietése egyszerre sokkal értelmesebbnek tet­szik. Szinte látom gyors mozdulataik mögött a tervet a célt az intelligenciát? És a hegy? így látom igazán milyen fiagySzierű! Mintha levetettem volna minden tapasztalást, minden tradíciót, új szemmel, ámulva tekintek szét. A föld gyönyörű s az ég olyan közel van: ha nem látnám, hogy fecske cikázik fe­lette, elhinném, hogy a nyárfa az égig •ér. * Vájjon fáj-e neked, kis akácfám, hogy sohase leszel olyan magas, mint szom­szédod, a nyárfa?! * Nappal alig veszem észre. Olyan egykedvűen halad az útján, mint egy türelmes igavonó. Ám este megvadul s mint valami vérszomjas fenevad hur­colja magával áldozatait ismeretlen bú­vóhelye felé. Rémület nézni, amint vad csattogással rohan; izzó szeme lángol, tüzes sörénye messze száll utána a feke­te éjszakában. , Fecskeraj Kirajzott a fecskekaptár. Nézd: kö­röttünk és felettünk tele van fecskével a levegő. Halld csak: egybeolvadva zeng a csicsergés, különös bájos hang. Megbűvölve állunk az alkonyaiban, a Balatonban, a fecskerajban. S mégis, mikor eltűnik, megnyugodva nézek fel az égre — mert ott szeplőnek tűnik fel minden földi árny. A csodás kék ha­rangra nem illik oda más, csak a fel­hők járása és a csillagok. MAGDOLNA PARÁZS A HAMU ALATT... Az óhazai református élet mélységét mutatja az Anna néni száz esztendős... hír és erejét az alábbi cikk melyeket Az út 1956 júl. 29.—aug. 5.-i számából veszünk. A hitet nem lehet ki­ölni!. .. A SZÉPEN ÉNEKLŐ GYÜLEKEZET PÉLDÁJA Régóta tervezem, hogy meglátogatom a fóti gyülekezetei. Sok jót hallottam róla, olvastam felőle. A kíváncsiság ak­kor lett úrrá rajtam, amikor a Buda­pest—Kálvin téri templomban hallottam énekkaruk szolgálatát. Szándékomat most, egyik szép nyáreleji vasárnap va­­lóraválthattam. Bár sose jártam Foton, mégis kérdezősködés nélkül odataláltam a templomhoz, hiszen az új énekes­könyvvel a kézben — a falu református népe oda igyekezett. Áz ősi, Árpád-korabeli templom ud­varán évtizedes diófák között üde pázsit, piros muskátlik hosszú sora mutatja az utat a bejárathoz, ahonnan orgonahang, ritmikus zsoltáréneklés hallatszik. Azt hittem hogy későn érkeztem, de felvilá­gosítottak, hogy istentisztelet előtt a hí­vek a zsoltárok genfi ritmus szerinti éneklését gyakorolják. , A főbejárat mellett ültem le. A szem­ben levő orgonakarba egymás után ér­keznek színes népviseletben leányok,- 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom