Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-09-01 / 9-12. szám
mir gárda ulánus hadnagy, lovas futár Varsóba Görgey Arthur tábornok hódoló levelével I. Miklós cárhoz, amelyben védelmet kért a magyar fővezér a honvedséreg és az állam szolgálatában álló személyek részére, az osztrák császári megtorlással szemben. A levelet Paskjevics herceg, tábornagy, főparancsnok kegyelmi javaslatához csatolják. A cár sajnálattal közli, hogy “nincs módjába az osztrák császárság belügyeibe beavatkozni” akár csak ma. A hóhér serényen húszik a bítófákhoz támasztott létrán a kötél hurokkal, akár csak az ÁVO-s legények és dörögnek az elöltöltős kakasos puskák, füstjük összekeverik az októberi köddel; s mire kitisztul, már csak mozdulatlan rongycsomók jelzik, hogy fiatal életeket pusztított el a bosszú, akár csak ma. Ez akkor az “osztrák császárság” belügye volt; most a “szovjet magyar köztársaság” belügye címén ölik a mongol vörös katonák a magyar nép javát. A magyar diplomáciai ügyvivők a külföldi hatalmak közbelépését sürgetik Teleki László gróf párizsi ügyvivő Bonaparte Lajos Napoleon elmüktől udvarias elutasítást kap, a londoni társa, Pulszky Ferenc pedig fenyegetést; örüljön, ha ki nem utasítják/(*) ** pedig a népgyűlések, a hírlapok fejlécei ontják a magyar nép felé a rokonszenv mindenféle megnyilvánulását. A magyar emigránsokat mindenfele ünnepük. A vértanúk glóriája Kossuth homlokát övezi, népszerűségének nagyobb részét a magyar tragédia iránt megnyilvánuló részvét képezi, amiben az emigráció is osztozik, akár csak ma. A meeting-hallok a belépődíjjas gyűlések hallgató közönségét képtelenek befogadni, az emigránsok pedig alig győznek eleget tenni a meghívásoknak, de ez a nagy európai (*)Palmerston lord angol külügyminiszter a titkárja után üzeni, hogy az osztrák császárság léte az európai hatalmi egyensúly szempontjából oly fontos közérdek, hogy ha nem volna, akkor meg kellene csinálni. 70 esztendő, és ezt a hatalmi egyensúlyt az erkölcsi lejtőre került “Legfelsőbb Haditanács”, helyesbben a “Downing Street 10” megbontja “s elindítja a világkatasztrófát az anarchia fele. rokonszenv egy hajszálnyira nem változtat a hivatalos elzárkózó magatartáson — akár csak ma. Az “Újépület”, az akkori “Sztálin út 60” vallató kamaráiból, Kufstein, Olmütz, Josefstadt, Teresienstadt. Illává, Lipótvár börtöncelláiból éjjente sintér kocsin hordják el a halálra kinzottak meggyötört temeit és ássák el a dögtereken. A londoni dockmunkássok Haynaut meglinchelik; az osztrák kormány, Schwartzenberg kancellár-éleshangú jegyzékben követeli a merénylők felelősségre vonását és Angliából az emigráció kiutasítását. Maga Haynau kel az emigráció védelmére és kijelenti, hogy a támadói hátulról támadtak reá, “amire pedig magyar ember nem képes”. Ez az értékes elismerés. amely a legádázabb ellenség szájából hangzott el a mai nyelven azt jelenti, hogy erkölcsileg mi győztünk. Amint a két világháborút is most nyertük meg! Az abszolutizmus “békéjé”-t az osztrák bűnügyi statisztika kimutatása tükrözik vissza a legszemlél'tetőben. Az évi átlag szerint a magyarságra esett 1 millió letartóztatás és 1 1/3 millió ren dőri zaklalatás, amibe nem számit bele az előállítás, a kihallgatás, a rendőri felügyelet folyományaiktjnt a naponta való jelentkezés, az elviselhetetlen adók, a különféle illetékek, a finácok zaklatásai, az idegen tisztviselők pöffeszkedédései, a “paszérsájn”, ami nélkül még kukoricát kapálni sem lehetett a faluból eltávozni. Besúgók rajai lepték el a piacokat, korcsmákat, üzleteket, az utcát és kalapot kellett emelni minden egyenruhás pimasz előtt! 1853. Ezt “az abszolút békét” kavarta fel Kossuth Torinóból, akár a “demokratikus békét” a Free Europe Münchenből: bár Kossuth konspirációja mögött némi realitás mégis csak volt; egy hadtest hadianyaga várt a Bomániai Ruscsuk kikötőjében a magyar felkelésre. Ez a — 15 —■
