Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-09-01 / 9-12. szám
Időszerű Történelmi Analógiák A pálma a magyar ifjúságé! Marcus Tullius Ciceró körülbelül 2.000 esztendeje megállapította, hogy a történelem az élet tanító mestere, és ezt a sarkigazságot azóta sem döntötte meg sem az elmélet, sem a gyakorlat. — Ha Ciceró axiómáját megérdemelt értéke szerint méltányolnánk, kevesebb csalódás érne bennünket, számításaink biztosabb alapokon nyúgodnának, olyanokon, amelyek “próbatum est”; tudva, hogy adott esetben mi miért sikerült, vagy nem sikerült. A külföld közönye nem érne bennünket megrendítően és nem válnánk kiszolgáló eszközévé a fele.őtlen idegen propagandának. A nemzeti felkelés, amely 38 év előtti “októberi patkányforradalom” által ejtett nemzeti csorbát nemcsak kiköszörülte, hanem ezt az őszirózsa nélküli októberi forradalmat a magyar történelem legragyogóbb fejezetévé avatta, amire — fájó áldozatai nagysága ellenére is életfontosságú szükség volt. Az, hogy kínhaláluk a világ valamennyi félrevezetett fanatikusát és pöffeszkedő nyegléjét, az élmunkásokat és szalon kommunistákat észretérítette. Az ebből levonható erkölcsi kötelezettséget nem lehet oly ostobán elpárologtatni, miként a Déli Harangszót a félévezredes jubileuma alkalmával, amikor az egész világra szóló és valójában az egész világon megünnepelt magyar esemény kimerült néhány szereplésre vágyó ember hiúságának kielégülésében, néhány kézrázásban, válfveregetésben, és ez volt a nagy tam-tam minden pozitív eredménye. Senki egy szót nem tett arról, hogy “mégis csak” . . ., vagy hogy valami kifizetetlen tartozás is vár még a “becsületes adós lelkiismeretének megmozdulására, vagy, hogy: “na bennünket azután jól kifizettek”! és így tovább... Minden ellenkező állítás, vagy cáfolat ellenére — ha ennek a dicsőséges októberi nemzeti felkelésnek gyökerei a magyar nemzeti jellem legmélyébe is nyúlnak, azt a külföldi felelőtlen és lelkiismeretlen propaganda öntözte, csirázatta ki, de már a szárba hajtott szabadságot nem támasztotta meg s eként a legelső viharban elpusztult. “Verba volant” azonban a “National Committee for a Free Europe Inc.” müncheni adójának súgárzásait a Reader’s Diggest írásba fektette le. A müncheni "huszárstikli”-vel szinte dicsekedett és azt állapította meg, hogy a rádió hullámain keresztül elhangzott izgatás a magyarországi bolsevista hatóságoknak igen nagy fejfájást okozott: “A budapest hovédelmi minisztérium a múlt év máriusában rádión keresztül közölte: “Free Európa Rádió legveszélyesebb hatása nem abból áll, hogy nyomán szervezett ellentállás keletkezik, amit könnyen fel lehet fedni és levernif!), hanem a személyes ellentállásból, amelyet nehezebb leküzdeni...” (Das Beste aus Reader’s Diggest, 1854. április, 154. oldal.) A külföldről táplált reménykedés csirái sohasem tudtak magba hajtani. A felelőtlen propaganda sohasem állott helyt, Nyugat pedig a válságos időkben mindig megtagadta a szolidaritást, a segítséget, ha nem is éppen mindegyik és mindenkor, de gyakran akadtak olyan szomszédok, amelyek Magyarország megszorúlt helyzetét ki akarták használni. Az az Anglia, amelynek miniszterelnöke, Sir Winston Churchill Yaltában reánk szabadította a világtörténelem legvérengzőbb szörnyetegét: Josip Vissarinovics Djugasvilit, “Stalin comrade”-ot ós bűnszövetkezetét, ez az Anglia — Sir Antony Eden —, amely háborúra mozgósított hadseregével, teljes fegyverzetben állott készenlétben, ölhetett kezekkel szemlélte a magyar felkelés vérbefojtását. ö —
