Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-05-01 / 5-6. szám

Az istállóból tehén bőg fel. Hangjára felkukorékol a kövér kakas, gágog a liba, felugat. a komondor és elröffen a disznó is. Kövér hizó. Kint csatakol az udvaron, beleröföget a gémeskút körüli sárba. Szép egy jószág- Meg kellene venni özvegy Mátisfalvinétól, talán eladja. Lenne minjárt disznótor Karácsonyra. Lenne fokhagymás paprikás szalonna, borsos kolbász, cupogós. Megveszi hát, vájjon elad'ó-é?

És belép az udvarra. Nem látja, nem érzi már a szomszéd ablakok kiváncsi tekintetét, nem tudja már, hogy várják. . .

— Egészséget kívánok.— és beköszön illendően. Nem hallja már a komondor ugatását, attól se félne, ha széttépné.

Perc múlva megterül az özvegy vendégasztala: kissé sósizű vasárnapi mákoskalács, szőke küküllöi Ibor a kancsóban. Kedveskedő szavak :

— Egészséggel fogyassza, nyúljon hozzá Bence... — És özvegy Mátisfalviné arca egyre ünnepélyesebbé válik.

— Jó kalács... — nyelegette Bence, —Jutka sütte-é?

— Az. Használja a bort es. (

— Nem iszok.

Csend, halálos csend lett most. Válasznélküli. Judit az előszobában hallgatózott. özvegy Mátisfalviné a harangzúgást hallotta, mely most talán Juditot kongatja el tőle. — Bence meg a gémeskútnál röfögő gyesznót hallgatta... Fokhagymás, paprikás szalonna, borsos kolbász, cupogós.. . Megveszi...

— Eladó-é? — és képzelete a röfögő disznón járt, meg a cupogós kolbászon.

— Attól függ, ki kéri... szerénykedett Mátisfalviné és képzelete egyetlen Judit lányánál időzött, ki az előszobában hallgatózott...

— Megvenném... — bizonytalankodott Bence, mert gondolta, tapintatosabb dolog, ha nem ront mindjárt ajtóstól a házba s előbb vásárt kötnek a gyesznóval.

— Eladnám... szérénykedett Mátisfalviné* — ha jó vevője akadna...

— Szereti-é a törökbuzát, krumplit? Van-e jó étvágya?

— Hogyne enne. Megeszik a lelkem mindent, még a répát is, ha nincs más. Ügy neveltem én ám, — bizonykodott özvegy Mátisfalviné, bár kissé csodálkozott a kérdésen. — Bence meg jónak látta, hogy a saját véleményét is élösmerteti;

— Szépecske comfajasonkája van neki. ..

Özvegy Mátisfalviné nem jutott szóhoz. Merthát ki látott ilyen leánykérést? Tán bé van rúgva ez a Bence. Bizonyosan- Csak hallgatott hát, mint a fejbekólantott nyúl.

Bence is fontolgatta Mátisfalviné hallgatását. Talán azon gondolkozik, hogy emelni fogja a gyesznó árát, ha már ő is úgy dicsérte. No, ez nem jó politika volt. Már most majd kicsit ócsárolni köll az árút, így kívánja az üzlet. Persze csak módjával, hogy meg ne sértődjék a gazdája se :

— De azért kicsi mejje van neki. Volt már fia? Mert látszik, lesz neki hamarosan.

— Mit?... Hogy?... — hápogott Mátisfalviné. — Méghogy... Nahát... Márhogy micsoda látszik rajta Te Gézengúz?... Ilyet mersz mondani, Te senkiházi, te? Te korcsmatöltelék, te... Te akasztófáravaló, te csirkefogó, te... S ezzel kapta a sodrófát s verte Bence kemény koponyáját, karját, hátát, ahol érte, — Bence meg nem értette, miért;

— 26 —