Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
1853 március 2 A lombok a fákon, a selymes fűszálak a réten, mind erről zizegnek. A holdsugár, a szellő, a napfényben játszó porszemek, mind erről suttognak. Az uraságok szalonjaiban, a cselédlakásokban mindenki erről beszél: “Az akasztófa többé nem szégyenfa! A deres, ahol sebesült honvédeket vertek halálra: Tisztesség!” És erről beszéltek az iskolák tízperces szüneteiben a kisdiákok- meg a nagyobb fiúk: kár, hogy nem születtek vagy tíz évvel elébb! 1853 esztendő elején a pozsonyi cs. kir, kerületi főnök besúgásból arról értesül, hogy a lyceum dákjai vadul politizálnak- Attems gróf úr Öméltósága tehát még az este meglátogatja a cs. kir. térparancsnokot a primási palotában lévő rezidenciáján és gondosan betett ajtók mögött Őnagyméltóságával, Rückstrahl altábornagy térparancsnokkal közli a felfedett bűntényt. Listát is ad át és még az éjszaka kakastollas zsandálrok fogdossák össze a listán szereplő öt diákot. A fiúk a hadbíró előtt nem tagadnak . — Ügy van! Micsoda remek dolog lett volna ott lenni Tápió Bicskén, vagy Isaszegnél, Vácnál, vagy Nagy Sallónál... Piros Sapkában! Kávészín, veres zsinóros attilában! Lóháton vezetni huszárokat rohamra a vasasok ellen! Hát bizony sajnálják, hogy nem lehettek ott ők is közöttük a szabadságharc idején. A Satbsauditor — a hadbíró őrnagy — meghozza az ítéletet. Pálcát ugyan nem tör felettük: azt csak a halálraítélt felett törik el mondván: “Istennél a kegyelem!” Csupán egyszerűen a térparancsnok úr Őnagyméltósága nevének a kezdőbetűjét firkantja rá, jeléül annak, hogy az ítélet végrehajtásának szabad folyást enged. Ma Március 2.—a van. Az eladó Lányok most gyűjtik a hóiét, hogy majd elmulasszák vele a nyári szeplőt és a lyceum udvarán is ott szennyeskedik az árnyékos oldalban egy-egy hókupac, amit a diákok nagy zsibongva lapátolnak össze, rakják saroglyára: az a parancshogy az udvar 9 órára kitisztítva, üresen álljon! A parancs különben arra utasítja az iskolamestereket, hogy 9 órától fogva a diákságnak az udvarra tilos kimenni; csak az emeleti folyosókon tartózkodhatnak, ott is tanári felügyelet alatt, viszont ezek felelősek a rendért és ők tartoznak a diákság ildomos viselkedését ellenőrizni. Fél kilenckor recsegő kürtszóval, dobpergéssel egy osztrák batallion vonul be a lyceum udvarára. Élen hozzák az ezredzászlót, amely bizonyára éppen olyan kíváncsian tekint szét az iskola udvaron, mint ahogy a diákok nézegetik őt. Bizonyára sem az ezredszászló nem járt iskolába soha és a kisdiákok sem láttak még hadilobogót. A bakák bakkancsa, a csattok a szíjjazatokon, a rézből kivert kétfejű sas, a kakastollas kalapok mellett, a szuronyok a töltött puskák végén, mind, valamennyi ragyogott a reájuk vetődött márciusi napfényben. Az udvaron most francianégyes figurák után a katonák négyszöget alakítanak: a hadnagyok, főhadnagyok és kapitányok élesre köszörült kardokat rántanak ki és azzal igazgatják egyenesre a sorokat. A rézpitykék egy vonalat, a friss tavaszi széltől kiveresedett hatalmas bakaöklök, amelyek a puskaszíjjat — a töltött puskák szíjjait! — marokra szorítják, egy másik vereslő vonalt, a kékes szürke katonaköppenyek csípőig felhajtott sarkai pedig egy cikk-cakkos vonalat képeznek, csupán a kakastolla— 9 —
