Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
— Kedves vendégrokonaink! A gyergyószabadjai Bartal-rokonok, úgy határoztak, hogy a nemesi oklevelet egy esztendőre Kegyelmetéknék adják oda, míg a nemességkutatás lezajlik, meghogv gyönyörködhessenek is benne. Aztán az oklevelet megint csak itt láthatják a bírónál. .. Bartal Richárd telepohárral kezében felemelkedett: — Hálás köszönet, kedves Rokonaink!... De ez az oklevél itt marad! .. . Ezt az oklevelet igazságos Mátyás királyunk, saját aláírásával adta a Bartaloknak, Gyergyószabadjával együtt. Tehát ennek az oklevélnek Gyergyószabadján a helye! Azt ugyan Kendtek ki nem adhatják senki emberfiának, se rokonnak, se idegennek!.. . Örülök, hogy végre megismertem őseink földjét, kedves rokonaimat, örülök, hogy beláttam, hogy nemesi oklevelünknek csakis itt Gyergyószabadján van értéke, nem pedig a minisztériumok íróasztalán. . . Nem okmányokkal, hanem tettekkel kell nemesi gondolkozásunkat igazolni. Rokoni szeretettel és ragaszkodással- Én is Bartal vagyok. Gyergyószabadjai lófő Bartal- S ha kissé elvárosiadtunk is, a Bartal-szikra fel-fellobban bennünk. És most érzem, hogy lángol, éget!... Hatalmas lángokkal... Nekem nagy vagyont adott az Isten... Szülőfalum gondjait hát magamra kell vállalnom. Renováljuk a községházát, rendbehozzuk a temetőt, feldíszítjük a templomot, segélyezzük a szegényebbeket, mint rokonok. És egymást gyakrabban látogatjuk meg. Kölcsönösen. — Ürítem poharam a hős gyergyószabadjai lófő Bartal Zoltán emlékére, ki most a szikrát lángralobbantotta bennünk... S mi, Bartalok, végre — találkoztunk... Éljenzés, taps könny és mosoly voltak Bartal Richárd szavainak kísérői. Minden Bartal fenékig ürítette a poharát. — Éljen a Kegyelmes Rokon Család!... Ez igazi Bartal volt, kiütött belőle!. .. Később oszladozni kezdett a rokoni társaság. A kegyelmes család a főjegyzőnél levő szállása felé vette útját. Elől a család, a jegyző családjával, hátul Bartal Richárd és Bartal Antal lelkész, ki egyre halkabban suttogott. — Kegyelmes Rokonom... — Miért szólítasz még Te is kegyelmesnek?... — “A hatalmasságok Istentől rendeltettek”. — Suum cuique tribuere, — idézett kétszer is a lelkész rokon. Ezt az oklevelet mégis csak meg kellett volna nézned... Mert van egy záradéka, mely szerint igazságos Mátyás király a gyergvószabadjai Bartal családot grófi rangra emelte... A latinul nem tudó Bartalok ezt természetesen nem tudják, de lefordítottam a hiteles szöveget- Csakhogy ezt nem közöltem eddig velük, mert nem tanult emberek s nevetséges dolog lenne, ha grófoknak titulálnák őket. Bartal Zoltán ősapánk sem használta soha, mint az egyházi levéltáramban maradt számtalan családi levél igazolja. — Te azonban, ki tekintélyes pozíciót töltesz be kezöttünk s éppen a nemességkutatás a problémád, — felhasználhatod.. . Bartal Richárd megállott és széjjelnézett... Családja jó húsz méterrel haladt előttük s így nem hallotta a lelkész szavait... A lelkész vállára tette kezét: — Nincs szükségem a grófi címre. Amit nem magam szereztem, azzal nem büszkélkedem. S míg én élek, a családom sem fogja azt használni. Nem közöljük hát ezt a titkot velük, úgyis túlságosan elmodernizálódtak. Majd a végrendeletemben közlöm velük mindezt, de meg vagyok győződve, akkorára őket sem érdekli majd az így szerzett dicsőség... Nem Bartal Zoltán-ulódokat, hanem uj Bartal Zoltánokat kell családunknak nevelni!... — Richárd, te igazi Bartal vagy!... Mint az őseid voltak... Áldott emlékű őseink.. _ S a két összekulcsolt kézben a Bartalok ismét találkoztak... — 26 —
