Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1-2. szám
színész, aki művész is egyben, soha ilyen hibába nem esik. Csortos Gyula, egyike hazánk legnagyobb színészeinek, a “Naplemente előtt” cimü Gerhard Hauptmann darabban az utolsó felvonás nagy drámai jelenete közben, (mikor közlik vele hogy a gyermekei gondnokság alá helyeztetik és az eljárás lefolytatásáig gondnokság alatt kell maradnia -megszaggatja felesége portréját) egy erős mozdulatnál elszakadt a nadrágtartója. A néző csak egy hirtelen mozdulatot vett észre, de a jelenet zavartalanul lement. Csortos egy pillanattal tovább tartotta derekán a kezét és utána leült a székbe és meghalt. Ezt a haláljelenetet én ötvenegyszer végig néztem. így meghalni a színpadon még színészt nem láttam. Egyszerűen, póz nélkül, nyitott szemmel. Csak a bal karja esett le a fotel karfájáról. Felmentem a felvonás végén, mert kiváncsi voltam, hogy mi volt a zavaró körülmény akkor mondta majdnem elvesztette a nadrágját- Egy pillanatra átfutott az agyán; mi lenne ha ott állna a halájelenet előtt alsónadrágban és elöntötte a hideg veríték. Szabadon levő kezével tehát a derekát fogta meg. Őszintén szólva én azt hittem, hogy rossz mozdulattól valami rándulást kapott, azért kapott oda olyan hirtelen és olyan természetesen. Pedig Csortos élte a szerepeit, egy lánglelkű komédiás volt, aki minden szerepét töretlenül végig vitte- megalkotta, élte. Kosztolányi Dezső fürkészve a színészi lélek rejtelmeit emlékiratában igy ir: Azt a káprázatot, azt a borzongást, hogy egy koholt tragédia minden izgalmát és veszedelmét testben és lélekben olyan valaki vállalja, aki él, aki érez, aki valóban könnyezhet, vérezhet, meg is halhat, soha semmi nem pótolhatja. Bízzuk tehát a színészre, hogy milyen eszközökkel rikat meg bennünket- vagy hogyan adja ajkunkra a mosolyt. Nyugodjunk bele, hogy minden színész átszellemül játéka közben. És ez már az extázisnak vagy transznak egy fajtája. Hajmássy Miklós, — 14 — Betűid bolond táncot jártak előttem gyűrött fehér lapon, Leveledből nem láttam mást, csak hogy élsz még és vársz nagyon. Most én írok hosszú levelet, száz sorban dorombol tompa láz. Te se érts belőle egyebet: élek s nem hiába vársz. I QlÜiMif SucÜie Óiét hú-АДШ leméi
