Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
“Sq& te G&J&OÍV& / " Amikor a szívem csordulásig telt meg magasztos vágyakkal, sajgó érzelmekkel s gondolataim már összesűrűsödve kívánkoztak testet is ölteni, vándorutaimon le-leszakítottam némelyik vadrivág illatos kis kelyhét. Lelkem nedűjéből csepegtettem abba egy ivásravalót és úgy hagytam hátra az árokszéleken, hogy szomját olthassa az utánamjövő, aki lábnyomaim sűrű útvesztőin, bukdácsolva követ az örök cél felé. Hogyha pedig néha meg tudtam pihenni a tar életpuszták homoktengerein sínylődő ákácok lombtalan tövében, levettem vállamról a darócrongyokból összehevenyészett vándortarisznyámat. Kezdetleges, durva irószerszámokat szedtem ki belőle, olyant, amelyikkel csak az én lelkemnek sóhajos fájdalmát — síró nevetését lehet nagynehezen papirosra róni. Azt is csak amolyan verébfej- betűkkel. De az, ki lélekben még közel áll hozzám, a kusza sorok közt lebegő szellemek hangtalan szavából azt is megtudhatja, hogy mit hallgattam el. És átálmodhatja azokat a fájó, vágyás álmaimat amilyenből én is úgy ke^em életre, mint bármelyik ősöm az őt megelőző ősei álmából, a hármas-szenthalom bármelyik zugában. Ahol egyszer régen a székelyhavasok vadvirágos hátán rámtört az öntudat és emberré lettem. Emberré lettem, hogy az “igaz-álmok” ezerszínű szálát milliónyi színben szövögessem tovább egy új nemzedéknek. De csak igaz álmot. Mert az én álmaim mind valóraválnak. És amíg szent hittel várom az ébredést, álmodom a régi gyönyörű hazámat. De a lélektorzó és megromlott elme, kit a „balsors-útján“ hajszol a rosszvégzet, akit már nem hevít magsabbrendű vágy, vagy ki embertársát, mint „osztályidegent“ — “nem közülünk valót“, vagy mint „másvalíásút“ alsóbbrendű lényként akarja kezelni, kinek a lelkében a zsoltárt, az Igét, messzetúlharsogja a duhaj-kakofon sakálvonítása, vagy aki őseit és hitét tagadva valami kitalált molochistenségek bálványának hódol s azok oltárain áldoz embervérrel — kaján vigyorgással sohase böngésszen a soraim között: — úgysem ért meg engem, mert beomlott lelke már nem érzékeli, hogy én miről szólok. Na, de talán mégis!... Ő is jólteszi ha tallózgat közöttük, hogy meghasadt lelkén beszivároghasson az isteni erkölcs halvány fénysugara s itélőszélcet ülhessen önmaga felett is. Hát olvasd csak testvér! Én nem tagadlak meg. Semmiféle címen sem közösítlek ki Akárhonnan jöttél és akárhol állasz — az én hitem szerint—Embertestvérem vagy. De a testvérjogon megkövetelem, hogy most aztán hagyd abba! Kövesd az ész szavát a tisztesség útján. És, hogy hited legyen. Emberséges hited................. Nem vallásról szólok, a Hitről beszélek. Hited legyen ember, hogy Ember lehessél. És igaz hiteddel térj vissza Istenhez! Akkor elfelejtem, hogy gonosz is voltál. Hogy ököllel, tollal, gyilkos fegyverekkel törtél mások ellen. Mindent elfelejtek, hogyha tetteidben beigazolást nyer, hoy emberré váltál. Akkor én kisérlek a Teremtő elé, hogy Tőle halld a szót: Feloldozlak téged — te Q&AÚÜU-O-Í MAGYARY ZSIGMOND
