Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-05-01 / 5. szám

‘Kritikák :

A DON CAMILLO” VITÁK MARGÓJÁRA

De Gasperi volt olasz miniszterelnöknek Guareschi elleni pere újra előtérbe hozta az egyre fokozódó könyv és filmsikert. Legújjabban az U.S.A.-ban heves sajtóvitákat provokált a mű és a szerző személye.

Hosszú idő óta nem adódott alkalom olyan heves vitára a kritikusok között, mint Guareschi “Don Camillo”-jának megjelenése. Az ellenvélemények harca Olaszországban, azonnal a könyv piacrakerülése után megkezdődött és tetőfokát a megfilmesítéssel érte el. Ekkor már a hivatásos kritikusok hangversenyét, a politikai alapokon kritizálok dobolása és harsonázása, tökéletes kakofon csatazajjá fejlesztette. Logikus, hogy ennekfolytán a könyv — több év átlagában is — “best-seller” lett s a film kasszasikere is egyedülálló volt.

A “Don Camillo”, maga-húzta harangjainak zúgása közepette, először könyvalakban, majd filmváltozatban, átlépte szülőhazája — Olaszország— határát. Európa valamennyi államában, ahová csak megérkezett, ugyanezt a hatást váltotta ki. A lapok hasábjain buzogánycsaták fejlődtek, ki melyek keretében, a világnézeti polarizáció mai fázisában — az iró, a rendező, sőt a színészek személyén keresztül — vágtak egymás szeme közé politikai véleményeket, régmúlt történelmi tényeket csakúgy, mint oknyomozó feltevéseket. Pörölyként zuhogtak a papíron nomtatott csapások, érvek és ellenérvek.

Hivatalos népszámlálási adatokat vetettek egybe a baloldali szavatokkal és százalékban mutatták ki, hogy a rom. kath. többségű államokban sokkal eredjményesebben működik a kommunista propaganda. Válaszként Mindszenthyvel az élen, a fogságbavetett kardinálisokkal, papokkal, szerzetesekkel és a feloszlatott apácarendekkel érveltek, a magyar sorssal egyébként ugyancsak keveset törődő nyugati vitázók. Parlamenti képviselők, katonatisztek és polgári clubok tagjai provokálták egymást. Jóegynénány karddal bevert fej, felhasitott epidermis és kilyukasztott irha maradt hátra, a “Don

Camiho” diadalmenetének utjelzőjeként. Természetes, hogy a világnézetekből eszkábált hordókról, a vitát nem tudták eldönteni, sőt a nagy szabdalkozásban elmulasztották, hogy a könyvről és a filmről, érdemének kijáró, szakszerű kritikát mondjanak.

A kis északolasz falu papja, közben megunta az európai perpatvart és átrepülve az Óceánt eljött, hogy egy kissé megcsiklandozza a déh félteke közönségét is. A könyv, minthogy a legutóbbi időkig kizárólag eredeti olasz kiadásban volt kapható csekély kivétellel — csak az olasz kolónia belvitáira adott eddig alkalmat. Nem úgy a mozivászon. Hála azonban a trópusi nap bágyasztó hatásának, a vélemények eddig itten nem váltottak ki elfajuló sajtóvitákat. A lényeges pontról, hogy a film a krisztusi hit, vagy a kommunista propaganda szolgálatának jegyében pereg-e le, csak az idegennyelvű emigráns-lapok mondtak ellentétes véleményt. Ez logikus is, mert a latin vérségű és kultúrájú, római katholikus brazilok, inkább az olasz szerző érzés és gondolatvilágában élnek. A cselekmény csúcspontjának, a Kereszt győzelmét látják és érzik, amikor a m agát kommunistának tartó tömeg, utat nyit a feszületnek és visszatértében a faluba, élen a “baffone” polgármesterrel, maguk alkotnak körmenetet. A többi mesterien rajzolt és alakított epizód (keresztelés, gyónás, stb. stb.) pedig csak azok számára hat érthetetlen túlzásként, akik nem ismerik a mai Olaszországot és elfelejtik a 25 éven át volt Itáliát. A film befejezését (a pap szabadságolását és elutazását) is sokan a kommunisták győzelmének vélték, mert nem figyeltek sem az írott, sem pedig a polgármester által mondott szavakra, melyben kérte a papot, hogy mielőbb jöjjön vissza! A (könyv és) film tendeciája felől tehát úgyvéljük felesleges vitázni — mert, amíg az exportcikk nem lett — egyértelmű. Egyet mérlegelhettek volna: a filmnek eredeti alakjában történő külföldi eladását. A történteket viszont nehezen lehetett előre látni. (ту)