Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Л шщцтуик QdMm kMéqiuwi

A kollégiumra most ha visszanézek, az egyetemes kép amely elémtárul szinte megdöbbentő. Úgy fekszik előttem, mint egy gigantikus álomkép, amelvnek kerete a sétatér felé kivezető utca s a város főtere, melyen bástyafallal körülövezetten a csillagostornyú templom áll. Ez a hatalmas kép enyhe ferdesíkban támaszkodik az Őrhegy csúcsának. A másik két oldal nem látható tisztán, mert az az óriás szellemkezű festő aki megalkotta — talán jelképesen — ott nem szabott határt ennek a nagy műnek, hanem égbevesző tág kapukat hagyott, hogy az intézetnek roppant feszerejű értéke szabadon szátlhasson nem csak a kis város határain belül, nem csak az erdélyi bércek orma felett, hanem a szférákon felülemelkedve, az egész nagyvilág minden tája felé.

Ezen a tágas, nyitvahagyott kapun juttatta keletre, a tibeti lámák elzárt országába azt a Körösi Csorna Sándort, akinek teteme még most is ott pihen az idegen földben, hogy ébren tartsa a magyar géniusz felsőbbrendűségét.

Ezen a kapun szállott el nyugatra az a Bolyai Farkasba sűrűsített erő, mely Nagyenyednek és Magyarországnak világraszóló tekintélyt szerzett. Ugyanez a kapu nyitott szabad utat, annak a rengeteg kozmikus erőnek, amely Pápai Páriz Ferenc, Bőd Péter, Kemény Zsigmond, Mikó Imre és az “alma mater” fel sem sorolható sokszáz fiában, hordta a szélrózsa minden irányába az erkölcs s a kultúra áldásos magvait, hogy termékenyítsen, tápláljon, éltessen és az emberiség széles rétegeit egy magasabb szintre felemelje.

Nagyenyed ezeket az eredményeket csupán az alapitó “Nagy Fejedelem” Bethlen Gábor által kezdeményezett, s tudományé lett neveléspolitikájával érhette el. A Kollégium életének ez a sajátos szelleme, a diákság évszázados együttélése alatt önmagában fejlődött ki, minden külső kényszer nélkül. Ennek a szigorú intézeti életformának íratlan törvényeit azonban a diákság soha terhesnek nem érezte, nem is érezhette, mert hiszen azt őmaga alakította. Ez az élet- 5 -