Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
RÉZ MÁRIA KÖNYVECSKÉJE Értekezésemen dolgozva, nem egyszer kellett órakat eltöltenem a svédországi lundi egyetemi könyvtár nagy katalógus-termében. A pietizmussal foglalkoztam és éppen az után kutattam. hogy vannak-e abból a korszakból származó magyar pietista írások a könyvtár tulajdonában. Csodálkozva fedeztem fel a könyvtár nagy magyar anyagát, de amit kerestem, azt nem találtam. Keresgetés közben azonban egyszercsak, tévesen a különböző magyar nyelvű bibliafordítások közé besorozva, egy katalógus kartotékra esett a pillantásom- Ez áll rajta: “Psalterium Ungaricum”. Szenei Molnár Albert. És az évszám: 1607. Gondolkozni kezdtem. 1607? Hiszen ez Szenei Molnár Albert zsoltárfordításának első kiadása kell legyen: Hiszen Schulek Tibor és Sulyok Imre a “Magyar Istenes Énekek” kiadásánál e fordításnak csak 1645 évi kiadását használták! Azonnal megrendeltem a könyvet és a könyvtár igazgatóságának nagy örömére mindjárt velők is közölni tudtam, hogy a “Psalterium Ungaricum” nem bibliafordítás, hanem énekeskönyv: valamint azt is, hogy a birtokomban levő kis könyvnek milyen hatalmas irodalomtörténeti értéke van. Féltő szeretettel lapozgattam át ezt a kis könyvet s amig csak lehetőségem volt ott tartottam könyveim között a könyvtában levő dolgozó asztalomon. Nem egyszer vettem elő, 16-17. századbeli német szövegek olvasásába belefáradva, hogy zamatos, gyönyörű magyarságával gondolatban hazavigyen, mondanivalójával tápláljon és bátorítson. A könyvtári dolgozószoba néma csendjében hallgattam ennek a meszire keveredett kis könyvnek az üzenetét. Milyen jó lett volna, ha el tudta volna mesélni útját a lundi könyvtárig! S el tudta volna mondani, hogy ki volt az a Réz Mária akinek kezevonásával kusza sorokban ez volt olvasható az utolsó lapon: “Ez a könyvecske Réz Máriához tartozna' .Ki voltál Réz Mária? Hogyan került ilyen messzire szeretett “könyvecskéd”? A kérdésre nincs már felelet- De annál többet tudunk meg arról, hogy miképen és milyen körülmények között íródott meg a ma is énekelt zsoltárok első magyar szövege. A fordítás maga alig változott azóta. Az általunk is jól ismert református zsoltár-szöveget szinte a mai állpotában találjuk meg az első fordításban. Csak persze a helyesirás más — és a Kifejezésmód régiesebb. De mindjárt feltűnik, hogy eredeti fordításokban a legtöbb zsoltárnak jóval több verse volt. íme egy példa: A “Miért zúgolódnak a pogányok?” kezdetű II- zsoltárnál az ismert versek után ott találjuk például ezt a verset is: “Nagy fönnjen-mondgyak: Mit késünc ezzel? Jer szaggassuk el ezeknec köteleit. És minden igájukat ronczukel. Ne visellyunc többé raytunc effélit. De az Űr Isten magas a mennyekben, Csak neveti dolgokat azoknac, Csufollya őket ülvén szent székiben, Kinek ezek semmit nem árthatnac.” Ebben az Istenben, akinek ellenségei semmit sem árthatnak, nagyon erősen hitt Szenczi Molnár Albert. Sok szenvedésen ment keresztül, sok országot megjárt és sok ellensége volt. Az otthoni viszonyok miatt csak jóval férfikorának derekán túl térhetett vissza szeretett hazájába. Ez az erős hit és a támadások bátor vállalása hangzik ki abból az előszóból is, melyet zsoltáros könyvének elején irt. Az örök magyar sors kemény és általunk is annyira jól ismert valósága tárul elénk Szenczi Molnár Albert mondataiból: — 4 —
