Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-07-01 / 7-8. szám

Konfirmáció olyan, mint a boldog, gazdag szüret.

Az Űr kertjének szőlőmunkásai, lelkészek, vasárnapi iskolai tanítók oltogatják a vad vesszőket a szőlőtőbe az ŰR JÉZUS KRISZTUSBA. — nyesegetik a rossz hajtásokat, — kötözgetik a gyenge ágakat — közben már örülnek is mikor megtetszik a virág, majd egy szép termést ígérő fürt, — ámde még féltve óvni kell minden hideg széltől, — gonosz élősdiektől.

De azután eljő a szüret nagy napja. A fiatal szőlővesszők a konfirmációi vizsgán megmutatják mit teremtek, — fogadalmukkal bizonyságot tesznek, hogy az igaz Szőlőtőből akarják mindig szívni az életadó nedvet.

Az ŰR ez-évben bőven megáldotta a szőlőmunkások fáradozását és olyan sokan tettek hitükről bizonyságot gyülekezetünkben, mint már hosszú idő óta.

Mig otthom éppen a vallásoktatás kötelező volta miatt megeshetett, hogy a konfirmáltak vallástétele nem volt őszinte, addig itt — ahol ez nem kötelező — a konfirmációi fogadalomtételnek különösen nagy jelentősége van.

Az a szülő, aki gyerekét elküldi a vasárnapi iskolába, majd a konfirmációi előkészületre: nem felejtkezett el arról, hogy hová tartozik. — S az ifjú; aki ide a mi magyar eklézsiánkba jön el konfirmálni — az is tudja, hogy ereiben magyar vér folyik. Ez a fiatalság pedig — melynek egy része ha nehezen beszéli is ősei nyelvét —tudja azt, hogy hol a helye, s ha mindig ilyen bő szüretet fog adni nekünk az Űr, lehet reménységünk, hogy a mi fajtánkban megmarad egy olyan értékes mag, amelyik akkor is fogja tudni a helyét, ha eljő az ára, mikor az Űr összegyűjti az ő magyar népét a szélrózsa minden tájáról.

Az Űr Isten adjon minden évben az ideihez hasonló boldog szüretet, Eklézsiánkhoz hű népet, hogy teljék meg velük mindenkor a mi drága fehér-falú templomunk.

Mohai Szabó

— 35 —