Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
Lycosa raptoria, melyek az ország egész területén előfordulnak. Mindkét fajta sima, tehát szőrtelen potrohú, a testhez képest rendkívül hosszú lábú, igen élénk mozgású állat (az armadeira teste kb. 4 cm., a másiké mintegy 2,5 cm. hosszú, kiterjesztett lábakkal az előbbi 12, az utóbbi 6 cm-t szokott elérni.). Az armadeira csípése komoly idegmérgezést von maga útán. A helyi tüneteket nem okozó csípés után, mely csaknem elviselhetetlen és távolra kisugárzó fájdalmat idéz elő, szivmüködési és látási zavarok, gör csők, bénulások, hidegrázás, izzadás, nyál- és könnyfolyás lépnek fel, melyeket -a legsúlyosabb esetekben- vesebénulás követ, ügyetlen állat csípése csak gyermekeknél vezethet halálra. A Lycosa raptoria mérge kizárólag helyi hatású. A csípés szintén fájdalmas, de a fájdalom nem hosszantartó. A csípés helye megduzzad, vizenyős lesz, bőralatti vérzések láthatók, sulyosab esetekben kis területre szoritkzó szövetelhalás is előfordulhat. Halállal végződött csípés eddig, legalább is a hitatalos adatok szerint, nem fordult elő. A sokak által annyira rettegett madárpókok (caranguejeira-k), tudományos elnevezése a fajnak: Grammostola), melyeknek 6 cm. hosszú testét (az állat, kiterpesztett lábakkal 20 cm., sőt ennél nagyobb is lehet) rozsdabarna, vagy fekete szőr fedi, korántsem oly veszedelmesek, mint amilyeneknek azokat a néphit tartja. Csípésük ugyan fájdalmas szövetduzzanatot, esetleg véraláfutásokat okoz, azonban veszélyt nem jelent. A varangyok több képviselője (Bufo marinus, В. paracnemis, В. crucifer, В. rufescens) él Brazíliában, a nép valamennyit sapo névvel illeti. Egyes fajokból 2 kg. súlyú példányok is találhatók. Mérgüket a szemük mögött fekvő hoszszúkás, ripacsos felületű, a test többi részétől jól megülönböztethető méregmirigyekből lövelik ki. Sértetlen bőrön semmiféle tünetet sem .okoz nyálkahártyára, avagy a szövetekbe kerülve rendkívül hatásos (1). Embereknél mérgezés csaknem kizárólag úgy jön létre, hogy a vigyázatlanul megfogott állat mérgét a szembe befecskendezi, ami súlyos, de rendszerint nyom nélkül elmúló kötőhártyagyulladást okoz. A mérges halak közül Brazíliában előfordulnak mind az édes-, mind a tengervízben élők (2) A legtöbbnél a méreg a hátuszonyban lévő különleges mirigyekben képződik s az állat azt az uszony tüskéjével viszi át. Egyesek, p.o. a folyami bagre és a folyami mandi, egyúttal villamos halak is és az ütéssel egyidejűleg mérgüket, mely villamosszervük közelében térmelődik, a bőrre fecskendezik. A halmérgek rendszerint rövid időn belül elmúló helyi tüneteket okoznak, úgyhogy gyakorlati szempontból csupán alárendelt jelentőségűek. 7\. (1) a folyókban: mandi, folyami bagre, folyami ráia, niquin; a tengerben): tengeri bagre, tengeri ráia, jamanta, mangangá, beatinha. (2) nyers méreg, méregtani szempontból, háromféle módon ható anyagok változó arányú keveréke. Az egyik csoport digitalis-szerüen ható szivmérgeket, a másik vérnyomást fokozó és az utolsó csoport vörös vérsej teet feloldó anyagokat tartalmaz. Ezeken kivül sok varangyfajta mérgében adrenalin (a mellékvesék velőállományában képződő vérnyomást fokozó hormon is van — 28
