Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
nyeivel együtt) azzal a különbséggel, hogy az igen tehetséges gárda, komoly szerepeiben, mentes volt az “akadémiai gátlásoktól” s így a szépen kiállított darabban, a teljesítmény “frissesége” magávalragadta a közönséget. A második estén a szerencsés darabválasztás: Vaszary J. nagysikereket látott vígjátéka a “Klotild néni” nem tévesztett hatást és kétórányi vidámságot szerzett a közönségnek. Ami azonban külön megelégedésére szolgálhatott mind a közönségnek, mind pedig a Játékszín tagjainak: az a határozott fejlődés, mely az egész produkción érződött s amelynek következtében a rendezői munka kvalitásai is felismerhetően kife jezésre juthattak. Hajmássy Miklóst a színészi és rendezői teljesítményén túl, külön elismerés illeti azért a szinészképző ténykedé sért, amellyel ilyen rövid idő alatt, egy ennyire gyors-tempójú darabnak a zökkenésmentes előadására kitudta nevelni a gárdáját. Ebben a becsülendő és eredményes kultúrmunkában részes még. Dévay Gitta, akinek „Mari“ ja meg fog maradni a közönség emlékezetében, az alakítás értékének legbiztossabb fokmérőjeként. A mosogatástól vöröskezű “trampli” maszkja éppolyan természetes volt, mint a játéka, (mikor például a csutkát a szemétládálba dobja — nem is szólva a telefonjelenetről.) Szép haladást mutattak a fiatalok; különösen Dobrov András összefogott alakításán érződött a rendező (ifjúkori reminiscenciáinak) szeretete. A meggyőző interpretálásban nagyot fejlődött Medgyesy Verával kifogástalanul előadott énekbetét (duett) kellemes meglepetés volt, éppúgy, mint Bujdosó Lilla jól felfogott alakja, mely a hisztérikus jelenetben kulminált. Az együttessel Lajtaváry tökéletesen lépést tartott, sőt a darab bohózat jellegét az ő alakítása húzta megfelelően alá. Ügyes volt Orsovai Nóra “ragadós” menyaszszonya. Nagy József, Nagy Mihály és Meri Elemér jó figurákat nyújtottak. Az először színpadon járó Cabdebó Lóránt elfogódottsága: kétségtelenül tehetséget takar. Édes Ellenség. A közönség örömmel állapíthatta meg, hogy a tehetséggel párosult szorgalmas munka a fiatalokat már kiemeli a dilettáns műkedvelők kasztjából: Bujdosó Lilla a (Bajor-i) figura súlyos színészi problémáit tehetséggel és a szerep komoly átélésével, helyenkint (különösen 3. telv.) bravúrosan oldotta meg — igazolva tavalyi diagnózisunkat: komolyan tehetséges. Molnár László (először láttuk színpadon) elfogódottság nélkül, meglepő rátermettséggel mozgott s meggyőző és természetes volt, mint Zimányi Ágnes is, aki az anya szerepének szürke tónusát, jó stílusérzékkel találta el. Dobrov András ezúttal is bebizonyította tehetségét és hogy a társulat egyik legmegbízhatóbb tagja. Nagy Mihály hálás szerepében jól megállta a helyét. Nagy Judit midinette-je vidám szín volt. Töménytelenszer hallottuk emlegetni a “kultúra áldozatos fáklyahordozás:-át. A szó igazi értelmében azonban a Játékszín estéin találkoztunk ezzel, mint való ténnyel. Mert hogy a színész; nagyobb vagy kisebb gázsiért vagy részesedésért lép fel: puszta üszleti számítás kérdése és nem „áldozat“. Igazi áldozatot hoz a színész, aki félretéve (a szakmában szinte beteges) egyéni hiúságát, a rátermett, szárnyát bontogató fiatalok mellett, olykor a másodrendű szerepeket is elvállalja. S ezért külön elismerés jár a Játékszín hivatásos tagjainak, elsősorban: Váradi Katalin-nak, aki minden porcikájában, mozdulatában és egész lényében „színésznő“. Minden jelenete villamossággal töltötte meg a színpad légkörét és természetessége azonnal kapcsolatot teremtett a közönséggel. Reméljük, hogy neki „fekvő“ nagy szerepben is látjuk majd. Büky Zsuzsa mozdulatai, színes hangja és 'beszédtechnikája rutinját bizonyították. A szerep helyes felfogása és interpretálása egyensúlyban voltak. Hajmássy Miklós a tőle szokott kifogástalan alakításnál még többet nyújtott mint rendező és pedagógus. A produkció a Buenos-i társulat „all star“ estéivel (pl. Uj rokon, Ann Karen) összehasonlítva is versenyképes volt. Kifogástalan szereptudás, gördülékenység, az egyéni teljesítmények egybehangolása egy töretlenül felfeléívelő előadást prezentált a közönségnek.