Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-07-01 / 7-8. szám

det”. Ez a jámbor lélek, akinek a helye inkább ott lenne, ahol az apostoli áldást, — és nem a halálos csapásokat osztják, — megállja helyét a törökverő Szavojái Jenő herceg iskolájában nevelkedett, haditapasztalatokkal bővelkedő császári hadvezérekkel szemben. Hadműveleteinek megindítása mindig valamely diplomáciai sakkhúzás következménye. Soha sem kezd elszigetelten háborút, de a kezdeményezést egy pillanatra sem adja ki a kezéből.

Mint harcász: intézkedései, az erők csoportosítása, a harcterep megválasztása, az idő-tér-erő játéka, a nehéz tűzfegyverek alkalmazása, a gyorsanmozgó seregtestek állandó foglalkoztatása, a hadászati és harcászati meglepetések, a kisháború, mozgékeny kis erők nagy területen való alkalmazása, mind: egy

hadvezéri lángelmének megnyilvánulása. Mégis csatákat veszít, mert tábornokai mindig hiányzanak onnan, ahol lenniük kellene s a csapatok a már kivívott győzelem mámorában nem üldözik a megsemmisülésig az ellenséget. A zsákmányul esett málhakocsijaikat fosztogatják és egy meglepően fellépő, nevetségesen csekély ellenséges osztag is a kivívott győzelmet vad futásra válitoztatja. E fegyelmetlenségeket és függelemsértéseket nem követi véres megtorlás, mindössze szemrehányást tesz az engedetlen tábornoknak, vagy megbocsát a megfutamodott csapatoknak.

Csatavesztései nem csökkentik, inkább fokozzák a harciszellemet és mindig készek az új támadásra. A békealkudozásoknál is ő tartja kezében a kezdeményezést, a feltételek diktálását. Ő az, aki hajthatatlan, aki nem fogadja el a császár ajánlatait! Igaz, hogy ezek az ajánlatok — olyanok is, és hogy az ajánlattevő császári udvar hitelképességét senki nála jobban nem ismeri:” .. .mivel a németek társaságban sokat forogtam, a bécsi miniszterek igyekezetit jobban ismerém, mint az egybegyülekezett egyébb mágnások”... írja magáról. ,

II. Rákóczi Ferenc nem a rendi Magyarországért élt és harcolt: a legelső manifesztumát is „a nemes és nemtelen igaz magyarokhoz“ intézte. Ő az első és hosszú időn át az egyetlen az egész világon, aki a robotoló és adózó népet is bevonja az ország redjének kialakításába. Gondját viseli a bevonult kuruc hátrahagyott családjának: hogy a legszegényebb jobbágy is “édes hazájának” tekintse az országot. Szigorú rendeletekkel vigyáz rá, hogy a kuruc családját semmiféle háborítás ne érje, túlkapások elő ne fordulhassanak és a jeleskedőknek szabadságlevele't ad. Mikor tábornokai csatákat vesztenek, csata után, ezek a magyar, székely, ruthén, tót, oláh és íác jobbágyok, “az elromlott és elnyomorodott falusi szegénység” — ahogy azok magukat nevezték -* tartotta életben éveken át a felkelést. Mikes püspök, a Rákóczi-korszak legalaposabb ismerője szerint: ő alatta lett teljes valóság Szent István Rirodalma minden népének együttműködő közössége.

Rákóczi táborában valóban minden elválasztó különbség eltűnik. A feudális főrangú generálok, mint ezredtulajdonosok, csapattesteiket élelmezik, egyenruhával, felszereléssel, fegyverzettel, lóval, nyeregszerrel ellátják, zsoldjukat viselik, de semmivel sem élveznek nagyobb hatáskört, több jogot, mint a jobbágyfelkelés vezéreiből került brigadérosok: Esze Tamás tarpai jobbágy,

Czelder Orbán sárosi paraszt, Rác Miska bánáti marhahajcsár, Sréter István szepességi kohász, ágyúöntő-mester: magister supremus artilleriae, — a tüzérség felügyelője. Ő maga, hercegi címét sohasem viseli. Neve végéről elhagyja az „v“-t is. Seregében a magyarsághoz, vagy a nemzetiségekhez való tartozás sohasem jelentett ellentétet. Első kurucgyalogezeredeit Bereg és Ung ruthénjei töltötték meg és a száműzetésbe is követték. Az erdélyi kuruc gyalogság részben a hegylakó oláhokból került ki és nagyrészt saját ezeres-kapitányaik vezették őket. Pintye Gligor ezeres kapitány: Nagy-Bányát fogalja el a császáriaktól és ott hal hősihalált oláh származású kuruc vitézeivel együtt a magyar

— 21 —