Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-01 / 6. szám
Teremtő Pünkösdi Vihar. Más vihar, mint a megvadult bőlény, legázol mindent; — szivet és határt. Nyomában átok, pusztulás s az ember sírva nézi, mit dalolva kaszált! Felzúg belül és rombadöl a lélek, szétválnak régi, hűséges kezek... FelmorajJik felettünk és pehelyként messze repülnek a házfedelek... Ha jön, rémítő hírnöke gyanánt sötét fellege száll szemétnek, pornak s amikor elment, nyög a föld s az ember, mint akit megtiportak! Más vihar pusztít s könnyeket fakaszt. ... Ez begyógyítja lelkünk sebeit, tépett tagokat újra egybeépít, dőlt oszlopokat felegyenesít, ahol végigzúg, hőssé lesz a gyáva, kő-szívekből is szeretet fakad, új tetőt hoz a fedetlen házra és szabaddá teszi a rabokat. Ha jön, vinnyogó, nyüzsgő, gyáva rajban fut előle a bűn, a gond, a kétség s a letarolt múlt hitvány romjain égre szökken nyomában a reménység, mert Isten szól benn, mint rég a “Legyen!„-ben s ez a “Legyen” mindig teremtett, áldott, — Jöjj hát, teremtő pünkösdi vihar s építsd meg ezt a rombahullt világot! 'Bódátf Janóé
