Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-01 / 6. szám
ARATÁS A nap még mélyen áll az Uzdi-hegy mögött, amikor a falum mindenik udvarán élénk sürgés-forgás egybefolyó zaja kezdi ébreszteni a hajnali sötét térítője alatt még szendergő csendet. Kérges férfikezek fenőkövet, tokmányt, üllőt, kalapácsot s egyébb szerszámokat készítenek elő, mert holnap nagy nap lesz: aratás kezdete. A vajúdó hajnal még csak sejtelmesen és aligderengő kékes-szürke fénnyel lassan emelkedik a hegyorom fölé, mig a szelíd szellő enyhe fuvalmára, néha perdül egyet a hársak levele. Majd a fülemüle hirtelen elhallgat, mert valahol messze, túl a kertek alján, már a fürj ét reszti álmából a határt. A folyékony arany selymes lágyságával ringó búzatáblák szelíd hullámait végigsímogatják a felbukkanó nap első sugarai. S ezek, még az imént sötéten imbolygó tengernyi pipacsra piros csókot szórnak, a búzavirágra kék fátylat lehelnek és az érett búza jellegzetes szagát még fel is fokozzák, hogy a szellő szárnyányán könnyen tovaszállva, a városi népnek is juttasson belőle. A kis falu fölött nagy a zene-bona. Kaszát kalapálnak meg a sarlók fogát reszelik élesre s ezen a megszokott kedves hangzavaron néha egy kurjantás hasogat keresztül. Ilyenkor egy legény feszülő jókedve süvölt a másikhoz kötekedő hangon. Még alig hangzik el a kihívó móka, máris jön a válasz. Az sem marad adós. Nálunk is éppolyan izgalomban égett az egész háznépe, mert az én apámnak három nagy táblában zsendült a búzája. A mi aratóink ünneplőgúnyában mentek a mezőre, olyan vígasságban és olyan lármásan, mintha “ágytörő“-be vonultak volna fel. Amikor azonban a búzatáblához beért a társaság, elhalkult a zsivaj és a kérges kezek imára kulcsolva pihentek 3 Illusztrációnk: Deák-Ébner Lajos: ‘ Aratás” (Szépművészeti Muzeum).