Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1953-01-01 / 1. szám

7 szivü. No, hát nem lesz az többet, de nem ám. Majd megmutatja ö, csak találjon még egyszer idegen jó­szágot az uraság földjén. — Ahol ni, mozog is már valami a búzában — dobbant nagyot a szive. No el is kapta a fejét mindjárt, hogy semmit se lásson. De már a fülét, be nem dughatta a kolompszó elől. — Hiába, no, ami regula, regula — sóhajtotta el magát s befordult a búza közé. Nagyokat dobbantott, még a tenye­rét is összecsattantotta, mintha mada­rat hessegetne. — Hátha erre megriad a jószág — gondolta magában reményedve. — De bizonv hiába reménykedett. Három В arányka nyugodtan ropog­tatta a gyönge búzaszárat, kis pász­toruk pedig hanyattfekve aludt mel­­letük. Szelidképü, szőke fiúscska volt. Márton apónak megrebbent az öreg szeme, ahogy odahajolt föléje. — Ejnye, hejnye — csóválta a fe­jét. — Legalább a kalapját a szemé­re húzta volna a bolondka. Az ám, de bolondkának nem volt kalapja. Márton apó a maga nagy tasla kalapját tette rá a kipirult kis orcára. — Hogy el ne süsse a nap a bo­londkát — motyogta szánakozva. Aztán szép csendesen kiterelte a három báránykát a dülöútra, megmu­tatta nekik, hol legkövérebb a pap­­sajt-füvscske, aztán lehevert mel­— A zálogot legeltetni kell — ma­gyarázta magának. A báránykák nyilván semmit sem tudtak róla, hogy ök most zálogok, mert nagyon vígan legelgettek s ki­­gömbölyödtek, mint a duda. — A zálogot meg kell itatni — pa­rancsolt rriagára a szigorú csősz s lehajtotta a három báránykát az érre. Éppen visszafelé terelgette őket, mikor a fiúcska kiballagott a búzá­ból. Nevetett a kék szeme, de egy kis ijedtség is ott settenkedett a sar­kában. — Adjon Isten, Márton apó— emel­te meg a Márton apó kalapját. — Oho-toppantott haragosan a csősz a botjával— hát igy vigyázol te a jószágodra? Hátha róka lakik a nádban. — Megfogtam volna/ én már azt régen-villant föl a gyerek szeme. — Ügy, hát olyan nagy legény vagy te?—nézett fceménven Márton apó. —No, hát akkor ide hallgass! Most ezek a báránykák zálogban vannak, érted-e. Ki kell őket váltanod. Adok neked egy találós kérdést. Ha kitalálod, ak­kor visszakapod a bárányaidat. Ér­ted-e? —Igenis— mondta sírásra pittyedt szájjal a gyerek. — Hát mi az, aminek egy csepp füle sincs, de ha a felét elveszed, csak a füle marad. No azt mondd meg, ha te olyan nagy legény vagy?! — Hát a fülemile, Márton apó— nevette el magát a gyerek. No, ezt már szeretem-enyhült meg a Márton apó szigorú képe s azzal ment tovább, idegen jószágot keres­ni a tilosban, hogy ne legyen oka a panaszra az ispán úrnak. Kár, hogy fel nem nézett az égre. Feliérsodrú bárányfelhőkön angyal­kák tapsipoltak feléje és szép fehér fejére csókokat dobáltak. Móra Ferenc Gyermekszáj, A gyerekek a vasárnapi iskolában tanulják, hogy a biblia két részből áll: az ó és új testamentumból. A kővetkező órán kérdi a tanitónéni: no ki tudja még, hogy hány részből áll a biblia? mire egyik gyerek meg­felel: az ócskából meg az újból!

Next

/
Oldalképek
Tartalom