Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1953-04-01 / 2. szám
9 A krakói magyar legényke Végtelen fenyőrengeteg rejti el a lengyel Y. M. C. A. nyári üdülőjét, a gyantás illatú felséges levegő aranyosan rezeg a nyári napfényben. Nézném, de tanulni kell. Este nyílik meg a világkonferencia, a magyarok nevében lengyelül akarom köszönteni vendéglátóinkat. A beszédet leírtam, ki is javították, alig ismerek rá. Nem megy másként, be kell tanulni, pedig nincs időm. A magyar csoport másik fele, a debreceniek estefelé jönnek, le kell menni eléjük az állomásra. Szorongva tanulok tovább, mi lesz ha belesűlök. A táborból hívnak, megy a teherautó az állosmásra. Felmondom maggamban a beszédet, megy csak el ne akadjak benne. Félóráig döcögünk le a szerpentinen. Végre itt az állomás: Mszana Dolna. Korán jöttünk. X. titkár, a lengyel Y.M.C.A. vezetője kedvesen examinál magyar-lengyel kapcsolatokból “Polak vögr dva bratanki...” (Lengyel, magyar két jóbarát...) kezdem a feleletet s felmondom a leckét történelemből. Jeles. Már a táncról beszélgetünk. “Jáci, táci chlapci krekowiá ci” (ilyen olyan krakói legények), dudolgatom épen, mikor élénk toppan egy 15 éves forma fiú. Fejebúbjáig poros, cipője a kezében és megkérdezi, merre van az Y.M.C.A. tábor. Mi is oda megyünk, várjon meg, feleli a titkár s megkérdi: honnan jött. Krakóból. Gyalog? Igen. Miért? Mert nincs pénzem mondja a fiú, de inkább két napot gyalogoltam, hogy holnap itt lehessek, aztán megyek vissza, mert a mester csak öt napra engedett el. Krakói legényke, mondja büszkén X. titkár. A fiú még megkérdi: Igaz hogy magyarok is jönnek a konferenciára? Igen, most is azokat várjuk és itt a vezetőjük, mutat be a titkár. Olyan furcsa volt állni a fiú tekintetét, rajongó lelkesedéssel, ragyogó örömmel néz, egy könnycsepp gördül le a szeméből és fojtott hangon magszólal magyarul: Maga magyar? A krokói legényke magyar volt. Elmondta kis történetét. Édesapja meghalt a hazáért s az özvegy hozzáment egy derék lengyel emberhez, az hozta őket Krakóba. Hogy tud ilyen jól magyarul? kérdeztem. Édesanyámmal mindig magvarul beszélünk ha magunkba vagyunk. A kis testvéreim lengyelek. Bejött a vonat. A kis lengyel állomás magyar beszéddel telt meg és a krakói fiú szinte szédülten, álmélkodva hallgatta az ismerős titkos beszéd áradatát. Hát igaz, amit édesanyja ígért, messzi idegenből testvérei jöttek. Felfelé menet szájról szájra száll a fiú története. Mikor már mindenki tudja, nagy csend. Ezek az alföldi gyerekek most olyasmivel találkoztak, amit otthon el sem képzeltek. Pénzt hoznak a titkári hivatalba. Fizessek be a fiúért három napra s vegyek negyednap este jegyet a krakói gyorsvonatra, a fiú addig maradjon itt velünk. X.— titkár mosolyogva utasítja vissza a pénzt; a fiú a konferecia vendége s visszafelé szabad jegyet kap. Szorongatom a titkár kezét és nem találok szavakat. Csak azt tudom, ez az ember megértetett egy titkot. Az üdvözlő beszédbe nem sültem bele. Sőt másodszor se,... .15 év múlva Braunschweigbe. A Heerteiekkel szerepeltünk a lengyel klubba, megnyitónak elmondtam a Mszana Doína—i üdvözlést. Óriási hatása volt, de számomra fontosabb, hogy megértettem a titket. Vannak emberek, akik mint egy titkos szentséget őrzik szivük mélyén az anyanyelvet. Kedves akarsz lenni egy idegenhez? Szólj hozzá az anyanyelvén, olyan áhitatos valami ez, mint egy rejtett oltár előtt meghajolni.
