Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-02-01 / 2. szám
folytattak a föld mélyében is. Spanyol gyarmataikon ezüst, arany, ólom és cinóber után kutatva feldúlták a már lecsupaszított hegyvidéket. A fullasztó levegőjű, beomlással fenyegető bányákban rabszolgák ezrei robotoltak halálukig. Weeber azt írja könyvében, hogy a „rabszolga-nyersanyagot” ugyanolyan kíméletlenül elhasználták, mint az erdőket és állatokat. - „Megfosztják az erdőt szépségétől s gyümölcseitől” - írta Claudianus, a költő. A rómaiak expedíciókat küldtek Kisázsiába, Afrikába, Germániába, hogy egzotikus vadállatokat zsákmányoljanak. Ezeket aztán ketrecekbe zárva, hajókon és kocsikon szállították a véres színjátékok céljára - a római császárságba - a nép mulattatására, ahol például párducok küzdöttek medvékkel, oroszlánokkal vagy gladiátorokkal. A látványos mulatságok annyi elefántot, leopárdot, tigrist, antilopot, szarvast és vizilovat emésztettek fel, hogy egyes állatfajok a római birodalom legtávolabbi vidékein kipusztultak. Alsó-Egyiptomban i.u. 300 körül már hírmondónak sem maradt víziló. Thesszáliában kihaltak az oroszlánok. Líbiában az elefántok. Pompeius hadvezér, i.e. 55- ben az aréna felavatásakor húsz elefántot, hatszáz oroszlánt és négyszáztíz leopárdot mészároltatott le - és ez a rangjabéli rómaiaknál megszokott mennyiségnek számított. Traianus császár győzelmi ünnepén 11 ezer vadállat pusztult el. Az ókorban is akadt persze természetvédő, aki - mint Plinius vagy Platon - hallatta óvó szavát. Felhívták a figyelmet az erdőpusztulásra, a talaj eróziójára, az egészségtelen városi életmódra, de „prédikációik” süket fülekre találtak. Csak egyetlen esetben, i.u. 15-ben történt meg, hogy két római szenátor csatornarendszerrel akarta szabályoztatni az időnként kiáradó Tiberist, de konzervatív ellenzéke kiharcolta, hogy a szakértők és a polgárság vitassa a terv környezetkárosító következményeit és ezzel sikerült az építést megakadályozni. Vitruviust, az építészt és az írót viszont, aki a rómaiak ivóvizét Az ókori Róma mérnökeinek tudását dicsérik a csodálatos akvaduktok, melyekkel városaik vízellátását biztosították. Szépséghibájuk volt, hogy a víz többnyire mérgező ólomcsöveken folyt rajtuk. A segoviai akvadukt A Flaviusok amfiteátruma Rómában. A Római Birodalom minden jelentősebb városában épült hasonló célú épület. A nép szórakoztatására rendezett látványos gladiátorviadalokon rabszolgák és egzotikus állatok tömege pusztult el szállító ólomcsövek egészségkárosító hatására hívta fel a figyelmet, már nem hallgatták meg. Augustus birodalmában évente 60 ezer tonna ólmot dolgoztak fel: vízvezetéket, tányérokat, ivóedényeket készítettek belőle. Weeber szerint a régi rómaiak állandó ólommérgezésben szenvedtek. Több történész állítja, hogy a mérgezés tünetei - vérszegénység, bénulás, koraszülések és állandó fáradtság - okozták a Római Birodalom bukását. Weeber túlzottnak tartja ezt az elméletet, de szerinte is a rómaiak fatalista nemtörődömsége és kényelemszeretete volt a hanyatlás egyik okozója. A környezetkárosítás ellenére az ókorban töretlenül hittek a civilizációban, mely védelmet nyújtott a természeti erők kiszámíthatatlanságával szemben. A sors szeszélye, hogy a civilizációt keményen bíráló Plinius akkor halt meg, amikor i.u. 79- ben kitört a Vezúv. Plinius hajóra szállt, hogy lássa, amint a füstölgő láva elnyeli Pompejit. Amint partra szállt, összeesett és meghalt. A természet barátját a vulkánból feltörő mérges gázok ölték meg. Der Spiegel - Korda Edit fordítása 30 HARANG
