Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
zik, ahol virágzó kis- és nagygazdaságok voltak évszázadokon át; egészen 1944-ig jól prosperáló nagybirtokosok, nagygazdák, középparasztok, néhány holdon gazdálkodók, haszonbérlők, valamint uradalmi cselédek. Mindenki a földből élt. A gesztusban, hogy a hamvakat engedik hazahozni, én nem nosztalgiát látok, hanem egy onnan származónak a tisztességes eltemetését abba a földbe, amelyből vétetett. A föld! A kunsági paraszt kizárólag azt ismerte, azzal volt kapcsolata. Abból fakadna hát a nosztalgiája? S hogy nem köpi le tegnapi, hajdani urainak az emlékét? Minden bizonnyal ez a nosztalgiája is, újból ragaszkodni akar a földhöz. Már ha hagyják. * A gyógyszerész értetlenségében a halottkultusz hiányát érzem másfelől. A minimális beleérzés hiányát. A patikus a lélek gyógyszerét nem ismeri! Azt mondja ugyanis, most nem tartja aktuálisnak a kormányzó úr hazahozatalát és a szavaiból kisugárzik, nem tartja őt arra érdemesnek, hogy a kenderesi temetőben nyugodjon. Inkább nyugodjon Lisszabonban. Na de nyugszik? És békében? A világ emigránsai, kitaszítottjai, vándorlói, idegenbe szakadtak, áttelepültek - nem magyarok, hanem bármely nép fiai - mit mondanak ezzel kapcsolatban, amióta az írás, a levél és az irodalom közvetíti? Azt, hogy az időseket az bántja leginkább, ha idegenben temetik el őket. Mi bántja a mai napig az első és második világháború áldozatainak hozzátartozóit, nemcsak Magyarországon? Az, hogy férjüket, fiukat idegenben kaparták el, s nincs ki gondozza sírjukat, virágot vigyen rá. Nem honi földben pihennek. Hát miért különleges kívánság az, hogy bárki ősei földjén nyugodjon, a család kriptájában temessék el véglegesen? Vajon számíthat az óhaj megvalósításában az illető politikai szerepe jelleme, tehetsége? Kérdés lehet ez ma, egy nem diktatórikus államrendben? Ha igen, akkor fölteszek egy kérdést az Alkotmánybíróságnak: milyen törvény rendelkezik arról, hogy megillet-e a családi kripta valakit vagy nem. És ki az illetékes az eldöntésében? Horthyt már körülveszik a grófok: Károlyi Gyula, Bethlen István, Apponyi Albert, József főherceg és az Akadémia elnöke Egy évvel a köztársaság kikiáltása után Felháborodásomnak két oka van. Az egyik személyes, a másik, ha úgy tetszik, már történelmi. Kezdem ezzel. A KAPU című lap 1989 februári számában - tehát nyilvánosan, a támadásokat vállalva, amik nem is maradtak el - bátorkodtam megkérdezni az MSZMP vezetőitől, milyen jogon tiltják meg Nagy Imre egykori miniszterelnök és társai méltó eltemetését? Milyen párt az, amely megtiltja állampolgárainak, hogy bárki bárkinek a sírjára virágot vigyen. Egyáltalán, hogy vihessen!? Akkor azt hittem, a spekuláció és a tiltás kizárólag a kommunista pártra vonatkozik. De hát azóta kisemberek tucatjaitól hallom az értetlenkedést vagy az ellenzést: minek annyit temetni? Minek egyáltalán hazahozatni? Most éppen Mindszentyre mondják. Egy ismerősöm már Bartók hazahozatalát is ellenezte. Elképzelhető, hogy Kossuth Lajos, Széchenyi, Rákóczi hazahozatalának is voltak ellenzői? (De hát még Rákosi Mátyást is hazahozták!) Néha az az érzésem, ez a nép nem akar tisztességesen temetni. Fél vagy tart a szembesüléstől, a kérdésektől, traumát okoznak a válaszok. Vajon a gyógyszerész úr javasolna-e közvélemény-kutatást minden, helyben elhunyt ember temetése előtt? S mérlegelnék, ki érdemes a kenderesi temetőre, ki nem? Ugye, erre nem gondol. Hát akkor? Aki idegenben hunyt el, az miért lehet vita tárgya? Nem tudom, kinek a tulajdona a Horthy-család kriptája. Amennyiben nem államosították a kastélyával, a birtokaival együtt, akkor a családé. Hát akkor...? * Színvallásom másik oka személyes. Én Kenderesen születtem, ott éltem 1953-ig. Őseim anyai ágon évszázada ott laktak, apám ott volt megbecsült kovácsmester, ott van eltemetve. Anyám egy dunántúli város temetőjében nyugszik. Nyugszik? Nem álltam ott a halálos ágyánál, nem adott át üzenetet. Rokonaim nem mondták el ebbéli kívánságát, viszont elhamvasztották. Régebbről tudom, titkos vágya volt, apám mellé kerülni. De hát hogy lehessen most már egy valóságos sír mellé vagy reá urnát helyezni? Ez bennem feloldatlan, visszatérő fájdalom. Nos, a gyógyszerész úr nyilatkozata után én sem kívánok Kenderesen nyugodni. Nem tudhatom, szülőfalumban kit milyen elbírálásban részesítenek a halála után, mire írnak ki közvélemény-kutatást és a széles néptömegek mire voksolnak? Két éve azt javasoltam KAPU-beli cikkemben, vegyék be az alkotmányba, hogy a temetés emberi jog. És semmilyen manipulációnak ne lehessen tárgya. Ezt a javaslatomat most megismétlem. SIKLÓS LÁSZLÓ 16 HARANG
