Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
támadta egy korábbi korifeus, s etikai bizottság elé citálta. Csúnya dolog. Ha igaz. Mert válaszol a koriefus, hogy vele egy el sem készült interjú jelent meg. Az pedig minden rendszerben etikai vétség. Ráadásul lebeszélték a perről, éppen a pártlapnál. Mert onnan maszekolt a kollega. így még csúnyább a dolog. Ha igaz. Mondhatjuk, nem érdekel bennünket egyik eset sem. Szennyes, etikátlan forgolódás az emmauszi úton. Lehet. De ilyen apró részekből állnak össze köröttünk a mai díszletek. Ilyen a mi korunk. Nincs időnk kivárni a végső tisztulását a lőrének, bele kell kortyolnunk, mert inni muszáj. Szomjasak vagyunk. Kiszárad a torkunk más hazugságaitól is, és a magunk hallgatásaitól; valamelyik apró részletnél mi jelen lehettünk, s összeadhatnánk lassan az igazságot. S ha látnák, hogy készül az igazság, talán kevesebben terhelnék lelkűket újabb hazugságokkal. így lehet ez a politikusoknál is. Azzal a különbséggel, hogy ők eddig csak zugpolitikusok lehettek, mint mindenki. S most a raktárak, kocsmák, múzeumok meghitt sarkaiból a jupiterlámpák elé kerülve kiderül, hogy csak kévésükből válik valóban politikus. Esetleg éppen a múzeumból jöttékből. A többiek pedig jöttmentek lesznek a következő szavazásnál. A választók bölcsessége ugyanis állítólag mindig érvényesül. Ezt mondtuk például a legutóbbi nagy választások után is. tele? hatjuk, hogy a zsákmányszerző, portyázó tőkéből jár erre több. A piaci nyereségen túlnéző cápa természetűből. Ha segíteni akarjuk azokat, akiknek majd pillanatok alatt kell dönteni az ajánlatok között, csak azzal tudjuk, hogy most döntünk: legyen vagy ne legyen világkiállítás. Az időhúzás, a késői döntés roszszabb, mint az azonnali halasztás. Van néhány évtizedünk, ami alatt ezt a gyakorlatban is tapasztalhattuk, megtanulhattuk. Nem sikerült? Hasonlóan türelmetlenek vagyunk a politikai élet alakulásával is. Pedig nem kell messze menni a bizonyítékért, hogy változóban van. Pár évvel ezelőtt ez az előző mondat a legtöbb cikkben úgy kezdődött volna, hogy politikai életünkkel... Ritka újságíró tudta kikerülni a kor nyálkás mázát, ami ragadt hívőre és hitetlenre egyaránt. S ez csak látszólag stilisztikai probléma, s nem is elsősorban az Két dolgos kéz - némi tej - s vajon hány tiszta fej? újságírói tartásról szól. A folytatás már inkább az lehetne/lehetett volna, vagyis az, hogy ez egy ál-merész mondat-e, amellyel a figyelmet felkeltve aztán megsimogathatja a rendszer fejét a tollnok, vagy ez a bevezető mondat, ami után elemzés következik súlyos következtetésekkel. És súlyos következményekkel az íróra nézve. Akkor... Ma viszont egyelőre forr a bor. Lőre lesz-e belőle, részegítő, vagy kortyonként is csurgadoztatható - ki látja a zavarosban. Azt írja egy kollégánk, hogy őt anno meg-Jó lehet bölcsnek lenni, mégha kollektív bölcsesség részeseként is. A jóra vágyni pedig szabad. Addig viszont minden politikus azt állít magáról, amit akar. Ha nem is jó szívvel, de elhisszük nekik, hogy valóban annyian állnak mögöttük például a földkérdésben, amennyit mondanak. Valamit azért nem értek - s azt sem tudom miről jut éppen most eszembe -, mostanában gyakrabban mesélem a gyerekeknek a mesét a királyról, aki nem tudja magáról, amit minden gyerek is láthat... HALÁSZ LAJOS HARANG 3
