Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
- tettem fel a kérdést Zalán Tibornak, a Kortárs versszerkesztőjének, József Attila-, Radnóti- és Graves-díjas költőnek.- Vers az mindig lesz - lepődött meg kérdésemre Zalán Tibor. - Olyan is mindig lesz, aki olvassa, csak az nem biztos, hogy olyan fórum is lesz, ahol ezek a versek meg tudnak jelenni. Legalábbis Magyarországon most a lehető legrosszabb időket éljük ilyen szempontból.- Van-e egyáltalán olyan kiadó, amelyik vállalja a ráfizetéses, úgynevezett „magasabb irodalom” megjelentetését?- Tudomásom szerint a két nagy kiadó, a Szépirodalmi és a Magvető továbbra is szándékozik ilyen műveket kiadni, az más kérdés, hogy a terjesztők időnként nem hajlandók ezeket átvenni. Akkor lenne igazolható ez a lépés, ha nem kelnének el a verseskötetek.- És elkelnek?- Van akié igen, van akié nem. Ezeket kellene felmérni a terjesztőknek és ez alapján megrendelni a könyveket. Kis példányszámban azonban nem érdekük, ezért a legkényelmesebb megoldást választják, nem foglalkoznak vele. Ha alkalmazzuk a piaci törvényeket, akkor a kereslet-kínálat alapján kellene átvenni a versesköteteket is, csakhogy ez a dolog ott sántít, hogy a versek kiadása mindig is veszteséges volt. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy nincs rá igény.- Mi hát akkor a megoldás?- Úgy tudom, kis kiadók is vállalkoznak újabban versek megjelenítésére, misszióból. Vannak kiadók, melyek mindenféle, szellemileg olcsó kiadványt jelentetnek meg, arra hivatkozván, hogy ennek nyereségéből adják ki az irodalmilag értékesebb műveket. Ez járható útja lenne az irodalom megmaradásának. Azt gondolom, egy kiadó csak akkor tud hosszú távon megmaradni, az olvasók tudatába férkőzni, ha magasabb igényszintet is kielégít. Soha nem az minősít egy kiadót, hogy hány százezer példányban tudja eladni a szemetet, hanem az, hogy mikor ad ki egy Mészöly Miklóst, egy Weöres Sándort. Ez a világon mindenütt így van, egyetlen kiadó sem az igazán profittermelő kiadványai alapján válik híressé, erre itthon is rá fognak jönni.- Ebből viszont nem lehet megélni.- Senki sem mondta, hogy ebből kell megélni. Én úgy gondolom, hogy egyetlen kiadó sem mondhat le a színvonalas irodalom megjelentetéséről. Az a kiadó, amelyik ezt nem vállalja, hosszú távon eleve lemond a megmaradásról. Most, hogy a kiadás területén is van egy ilyen óriási felszabadulás, ez természetszerűleg hozza magával az alacsonyabb igény- vagy ösztönszintet kielégítő pornót, erőszakirodalmat, ami eljut a legszélesebb körökig. Ez természetes folyamat, hiszen ami korábban el volt nyomva, mindig óriási érdeklődést vált ki az emberekből.- Ez lenne a kultúra dicstelen jövője? LESZ-E MÉG VERS? Zalán Tibor A szerző felvétele- Ez a folyamat még pár évig eltart. Bár meggyőződésem, már most megfigyelhető egyfajta telítődés, a piac elkezdi koordinálni saját magát. Olyan mennyiség jelent meg az utóbbi két évben a szennyirodalomból, hogy a vásárlóréteg nem tudja befogadni, sem anyagilag, sem pedig élményként.-Sajnos van egy igen jelentős réteg, amelyik nem is jut túl ezen az igényszinten.- Ebben tökéletesen egyetértünk. Nem is a túljutásról beszélek, hanem arról, hogy ez a piac kezd szűkülni. A könyvkiadóknak tehát törvényszerűleg új vásárlóréteg után kell nézniük, magasabb igényű réteget kell megcélozniuk. Meggyőződésem, hogy ez lesz Magyarországon a legérdekesebb vásárlóréteg. Van itt egy olyan középréteg, amelyik meglehetősen kevés irodalmi műveltséggel, de nagy szakmai felkészültséggelésvállalkozóikedvvelhatalmaspénz-öszszegeket forgat. Amikor már túljutnak azon az időszakon, hogy nem érdemes csak a pénzhajhászással foglalkozni, elérkezik náluk a sznobéria időszaka, legalábbis én így gondolom. Már nemcsak a pénzre van szüksége, mert mindene megvan, felmerül egy új igényszintje.-Ha egyáltalán vásárolnak ilyesmit, nem olvassák a verseket, legfeljebb a polcot díszítik vele, így pedig semmi értelme sincs az irodalomnak.- Nem is versekre céloztam most. Olyan irodalomra, amiről lehet beszélni, amivel „dicsekedni” lehet, s amiért rá lesznek kényszerítve arra, hogy egyfajta műveltséget szerezzenek, hogy bekerülhessenek értelmiségi körökbe is, ahol nem elég az, hogy valaki gazdag. így lép tehát vissza ismét az irodalom a könyvkiadásba. A verskiadás léte tehát attól függ, megjelenik-e egy viszonylag igényes vásárlóközönség.- Meg lehet élni versírásból?- Nem, sőt, írásból sem. írói munkából csak nagyon kevesen tudnak megélni, a Művészeti Alap kimutatása szerint még a százezer forintos összjövedelemig sem jut el az írók, költők meghatározóan nagy többsége. Oka ennek az, hogy a honoráriumrendszer a leggyalázatosabb, amit el lehet képzelni. Az, hogy én a Kortárs versszerkesztőjeként egy oldalnyi versért legföljebb nyolcszáz forintot tudok kifizetni, tragikomikus. Ma ennyi pénzből egy hétvégére nem lehet bevásárolni. Márpedig köztudott, hogy a versírás nem mennyiségi kérdés. Ezért az embereknek több lábon kell állniuk, általában tanárként, újságíróként, szerkesztőként dolgoznak a költők, hogy a megélhetés kényszere ne menjen a minőség rovására. Másrészt, most, hogy szinte az összes kulturális lap megszűnik, a rádiónak, televíziónak egyre kevesebb pénze van egy-egy irodalmi műsor, vagy hangjáték felvételére, úgy érzem, egyelőre tetszhalálra vagyunk ítélve.- Azt hiszem, a mostani költőnemzedékhez viszonyítva, nincs sok oka a panaszra, hiszen 35 éves korára minden jelentős művészeti díjat megkapott, nemrég tért vissza amerikai előadókörútjáról és úgy tudom, Ausztráliába készül, ahol egy jugoszláviai magyar színház mutatja be egyik darabját.- Én nem is panaszkodom. Én is több lábon állok, hiszen több műfajt művelek, de van, akinek ez nem megy és szeretne csakis verseket írni. Vers ugyanis mindig lesz. Ha bármelyik művészeti ágban megpróbálná kiszámítani az alkotója, hogy az adott közegben működik-e majd a mű, már erőszakot tett magán és meghal az, amit csinált. A vers szempontjából teljesen mellékes, hogy az adott társadalomban kap-e lehetőséget a megjelenésre, vagy sem. Megkeresi magának a megjelenési formáit. Most egy barátom például le fogja sokszorosítani 25 példányban és szétosztja majd azok között, akik biztosan el fogják olvasni. Ez nyilvánvalóan sokkal kisebb kör, mintha tízezer példányban jelenne meg, de maga a vers attól nem lesz jobb, ha többen olvassák, sem rosszabb, hogy csak 25 példányban nyomják ki.- A művészet célja azonban nem lehet a művészet maga, hanem gondolatokat közöl.- Ez igaz, de nem a művészet dolga saját magát eljuttatni a befogadó közeghez, hanem mindig azé a közösségé, amelyben a mű létrejön. A társadalomnak kell eldöntenie, van-e szüksége a haladásra, szellemi értelemben is. Nem tudom feltételezni erről a mostani rendszerről, hogy annyira irodalomellenes, vagy kultúraellenes legyen, mint ahogyan ebben az első időszakában megmutatkozott. Ha valóban ilyen, akkor társadalomellenes és akkor meg kell buknia, ez nyilvánvaló. Ugyanakkor, ha felmerül a kérdés, hogy a rendelkezésre álló csekély összegből az iskolákat fűtsék-e, vagy a vers-52 HARANG
