Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
A nagy előd, Newton, a szuggesztiv költő-festő William Blake allegorikus ábrázolásában Odáig is elmehet, hogy a tudás eme bizonyos eszményi határát tárgyi igazságnak nevezze.” (Evolution of Physics, 1939. A mozgás rejtélye c. fejezetből). Kutatja az emberi élet értelmét, célját: „Milyen különös is a mi helyzetünk, a föld gyermekeié! Mindenki egy rövid látogatásra van itt. Nem tudjuk, hogy milyen célból, néha mégis azt gondoljuk, hogy megsejtjük ezt. A mindennapi élet szempontjából mélyebb reflexió nélkül is tudjuk azonban: másokért vagyunk itt! - Mindennap számtalanszor gondolok arra, hogy az én külső és belső életem még élő vagy már elhalt emberek munkáján nyugszik, és hogy meg kell feszítenem magam, hogy ugyanolyan mértékben adjak, amilyenben kaptam vagy még kapok! - Az én eszményeim - melyek előttem ragyogtak -, mindig boldog életörömmel töltöttek el: ezek a jóság, szépség, igazság. Mindig üresnek tűnt volna számomra az élet, ha nem éreztem volna az Objektívvei, a mindenkor Elérhetetlennel a művészet és a tudományos élet terén a foglalkozás lehetőségét.” Einstein vallásos attitűddel rendelkezett. „A legszebb, amit megélhetünk: a titokteljesség - írja a Mein Weltbildben... Aki ezt nem ismeri és már nem tud csodálni és csodálkozni, az szinte halott és szemei kialudtak. A titokzatosság élménye - még ha félelemmel keveredve is hozta létre az emberi vallásosságot. A számunkra áthatolhatatlan Létező tudata, a legmélyebb Értelem és a legnagyobb Szépség noha csak a legelemibb módon hozzáférhető, mégis ezek tudása és érzése szövi bennünk a vallásosságot. Ilyen értelemben és csak ilyen értelemben tartozom a mélyen vallásos emberek közé...” „Mi az életünk értelme és mi az élet értelme általában? Feleletet erre a kérdésre adni, annyit jelent, mint vallásosnak lenni. Te kérdezed, van annak egyáltalán értelme, hogy e kérdést feltegyük? Aki a saját életét és embertársai életét értelmetlennek találja, az nemcsak szerencsétlen, hanem alig életképes...” „A zsidó nép szentírásában jól megfigyelhető a félelem vallásosságából való fejlődés a morális vallásosság irányába. A folytatás pedig az Újszövetségben található. Az összes kultúmép vallásossága - a keletieké is - főleg morális vallásosság... Mindezek mellett van egy harmadik foka a vallásos élménynek, még ha ritka is tiszta változatban. Úgy akarom nevezni, hogy kozmikus vallásosság... ez nem felel meg semmi emberszerű Isten-fogalomnak... Ilyen kozmikus vallásosságra mutató ösztönzések találhatók korai fejlettségi fokon némely Dávid-zsoltárban... Állítom: kozmikus vallásosság a tudományos kutatásnak a legerősebb és legnemesebb ösztönzője. Csak aki fel tudja mérni azt a véghetetlen odaadást és megerőltetést, amely nélkül tudományos teremtő gondolatok nem jöhettek volna létre - csak az tudja annak az érzésnek erősségét fölfogni, amelyből egyedül nőhet ki a közvetlen gyakorlati élettől elvonatkoztatott munka. Milyen mélységes hit kellett a világot felépítő Értelemben és milyen vágyakozás megértéséhez, ha csak ennek egy kis visszatükröződése is megvolt Keplerben és Newtonban, akik ki tudták bontakoztatni a sok év magányos munkájával az égi működések mechanizmusait... A kutató minden történés okságától át van hatva. Vallásossága a természettörvények harmóniájának elragadtatott csodálatában rejlik, amelyben egy olyan megfontolt Értelem nyilatkozik meg, hogy a legbölcsebb emberi elgondolás és elrendezés ezzel szemben teljesen értéktelen visszatükröződés csupán.” Ennek tudatában vállalta élete célját és életének beteljesülő nagy pillanatát - a halált. „Az élet elragadó, pompás színjáték. Tetszik nekem. Ha azonban közölnék velem, hogy három óra múlva meg kell halnom, ez igen kis hatást tenne rám. Megfontolnám, miként hasznosítanám legjobban hátralévő időmet. Elrendezném papírjaimat és nyugodtan lefeküdnék, hogy meghaljak.” Miként tette 1955. április 18-án. Meghalt a feltámadás ünnepét követően - annak reményében. SOMLYÓI HARANG 27
