Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

► Amerikai Egyesült Államok. Lubbock, Texas. Bili Buckman farmer ellenőrzi öntözőrendszerét, mely csökkenti a párolgás okozta veszteséget Izrael. Mesterségesen kitermesztett fajtákkal - mint például ezzel a sótűrő paradicsommal - hasznosítanak minden elérhető vízforrást. (Jobbra fent) A helyzet azonban nem reménytelen, az iparilag fejlett országok előrehaladott ku­tatásokat folytatnak a szennyezett folyók vizének tisztítására. Az előrejelzések sze­rint a nyugat-európai folyókból 50 éven belül eltűnnek a nehézfémek és növekszik az oxigén mennyisége. A kelet-európai országok néhány év késéssel követik őket. A már egyszer felhasznált víz megtisz­títására is folynak kísérletek. A szennyvíz újrahasznosításának útjában nem annyira technológiai, mint pszichikai és anyagi akadályok állnak. Tudósoknak sikerült a levegőből is ki­vonni a vizet, ez a módszer járhatónak tűnik például Chile óceánparti, állandóan ködös légterében. A legreményteljesebbnek azonban az a lehetőség kínálkozik, ha fel tudjuk tárni a Föld eddig még kiaknázatlan víztartaléka­it. Még a Szahara legszárazabb részén is kétszer annyi vizet rejt a Föld mélye, mint korábban gondolták. Mára az iparosodott, fejlett országok kezdik felismerni, hogy a víz véges és könnyen sebezhető forrás, pótolhatatlan szükségleti cikk, amelyet megbecsülnünk és óvnunk kell. (A Time nyomán összeállította P. C.) Kína: Észak-Csianghszi tartományban fák telepítésével próbálják megakadályozni a dünék vándorlását. Világszerte óriási termőterületek válnak pusztasággá évről évre lió ember szükségleteit fedezik. Ma Kíná­ban 900 millióan élnek, így több mint 50 város szenved akut vízhiányban. A mező­­gazdasági területek öntözése folytán több százezer hektár válik improduktív­vá és szikessé. Kína előnye a többi fej­lődő országgal szemben az, hogy óriási tartalékokkal rendelkezik tudományos erőkben és rendkívül sikeresen hajtották végre a népesség szaporodási ütemének csökkentését. Só- és szárazságtűrő nö­vényfajtákat kísérleteztek ki, sőt sikereket értek el az elszikesedett talajok újrahasz­nosításában is. Amerikai Egyesült Államok A folyók, tavak közel fele az Egyesült Államokban is szennyezett. A legkomo­lyabb problémák nyugaton jelentkeznek, ahol a népesség növekedése a leggyorsabb és a szárazság a legnagyobb. Tervezik a Kalifomia-csatoma megépítését a Sacra­­mento-folyó deltájától egészen Los Ange­­lesig, de a terület szeizmikusán erősen veszélyeztetett, - a csatorna épp a Hay­­ward-törés közelében futna -, így egy na­gyobb földrengés lerombolhatja az egész építményt. Törékeny rendszer - mondják róla az amerikaiak, de 19 millió ember sorsa függ tőle. *** 24 HARANG

Next

/
Oldalképek
Tartalom