Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
Minden behatárolt. 1945, 1947, 1950, 1956-57, a hatvanas, a hetvenes, a nyolcvanas évek. 1989, 1990 és 1991. Azt teszi az ember, amit lehet. Az adott kor technikája határozza meg a nevelés irányát. Az adott kor történelme, társadalmi berendezkedése határozza meg, mikor milyen generáció nő fel. Az én lányomat csakis én nevelhetem tisztességesnek vagy ribancnak. A fiamat naplopónak, munkakerülőnek. Nem értem, miért neveljem tisztességesnek, dolgosnak. Amikor annak jobb a világ, aki nem az. A cafkák mindig jobb módban éltek. Most meg úgyis munkanélküliség lesz. vissza. Akkor még az ilyesmit szigorúan vették. Én elővettem a táskámból tűt-cérnát és felvarrtam a gombját. Ezen az egész kupé elámult... hogy ilyen rendes lány még létezik! Pedig csak azért hordtam magamnál, mert az agyonmosott ruháim egy óvatlan pillanatban elszakadtak, és szégyelltem volna szakadt szoknyával, repedt hónaljú blúzzal végigmenni az utcánkban. Szegény anyám egészen másra gondolt volna, a lánya rosszféle... A kiskatona elkérte a címemet, levelezni kezdtünk. Azt írta a harmadik levelében, egy ilyen lányért tűzbe menne. Visszaírtam neki, kár lenne, inkább értelmesebb dologra gondoljon. Tudtam, a falunkbeli fiúknál nincs sok esélyem a nyolc osztályommal, a segédmunkási beosztásommal, mivel gyárba jártam két műszakba. Anyám egyikőnket se tudott szakmunkásképzőbe íratni. Aztán, mifelénk a lányos házhoz költöznek a fiúk, ha nem a sajátjukban kezdik az életüket. Én meg nem akartam, bárki idegent befogadjunk. A kiskatonát lebeszéltem hát arról, iléséről amire kitért a következő leveleiben, hogy ő feleségül vegyen. Arra viszont én nem éreztem erőt, el sem tudtam képzelni, hogy önállóan kezdjük valahol a házaséletet. Ház, otthon nélkül családot alapítani? De neki határozott céljai voltak, és az utat ki is dolgozta hozzá. Autószerelő a szakmája, értett a buszokhoz is. Amikor leszerelt, egy maszek műhelybe szegődött, mást ne mondjak, ország-út mellett volt a műhely. Akkoriban, a hetvenes évek elején kezdett több nyugati turista jönni, furikázni. Józsinak kiváló érzéke volt minden új típushoz, a Volkswagent, a BMW-t, a Volvót, Audit, mindent javított. A mestere rájött arra, milyen kincs van a kezében, és hagyta keresni. Pár év után bevette társnak, mert tudta, hogy nélküle bezárhatja a boltot.- Sínre került az életük?- Összeházasodtunk, és hamarosan megvettük a telket, elkezdtünk építkezni, jött Renáta, berendeztük a házunkat. Édesanyám meghalt, édesapám egyedül maradt, mert a két testvérem is a városba jött, így a beteg apám hozzánk került. Az uram anyját sem hagytuk magára. Szépen éltünk, tellett mindenre, örömöm leltem a családban. Aztán apránként, észrevétlen gyűltek a bajok. Az országút melletti műhelyt bezárták, mert az út szélesítése miatt kisajátították a területet. A tulaj már nem kezdett új vállalkozásba, nyugdíjaztatta magát. Józsi beleölte a pénzét egy újba, adósságot csinált, de a társa meglopta, ellazsálta a melót. Velük együtt sok új műhely nyílt, már volt konkurencia. Aztán jöttek a betegségek, reuma, gerincmeszesedés. Elérkezett az az idő, amikor nem ő hozott haza pénzt, hanem vitte hazulról. El kellett mennem dolgozni. Fél éve eljárok... itthon természetesen mindenki elvárja, hogy ugyanúgy éljünk, mint eddig. Legyen idejében finom, többféle főtt étel, terített asztal, tiszta ruha, tiszta lakás, meleg szoba.- A lánya nem segít?- Hát éppen ő az én nagy bánatom. Miatta vagyok oda. Amíg csak tudtam, megkíméltem. Azt tűztem ki célul, hogy az ő élete szebb és jobb legyen. Mostanáig ez sikerült. Tizenhat éves koráig neki nem kellett felmosórongyot a kezébe venni. A saját bugyiját nem kellett kimosni. Piszkos edényt nem látott. A konyhába csak azért ment be, hogy a fridzsiderből kivegye az előkésátett ételt, a hideg kólát. Közértbe csak csokiért szaladt be, vagy ha italt vett a bulira, a barátaival.- És most?-Én melóba járok, apja kórházban volt, onnan fürdőre utalták. Már nem bírom ellátni se időben, se erőben a két nagyszülőt. Befogtam Renátát. Amikor hazajön a suliból, át kell neki öltözni, nekiállni a mosatlannak, megy az egyik szobába, tisztába teszi a nagyanyját, beviszi neki az ebédet, szellőztet, kitakarít.- Hogy fogadta?- Megadással. Legalábbis nem mond egy rossz szót sem. Néha az én könnyem potyog, még ő vigasztal. Látom, milyen undorral fogja meg a piszkos tányért, a porszívó zsákját, a konyhai badellát a bűzlő ételmaradékkal. Elfordulok tőle, ne lásson.- Biztos, hogy megadón tűri a sorsát és nem lázad fel?- Nem olyan, hogy elszökjön. Nem rossz ő belül, nagyon is tiszta teremtés. Én sem attól tartok, hogy itthagy minket, hanem attól, hogy lelkileg megnyomorodik. Hogy csalódik az életben, idő előtt keserű, kiábrándult emberke lesz belőle. És talán engem okol, amiért megkíméltem. Vagy éppen azért, amiért nem tudtam végigvinni a szándékomat. Ő nagyon zárkózott, nem beszél arról, mi zajlik benne. Talán soha nem tudom meg. Azt érzem, minden inog a házban. Olyan, mintha hajón ülnénk. Napi kilenc órát vagyok egy raktárban, ládákat rakosgatok, cipelek, oda kell figyelnem. Eszembe jut apám, anyósom, a férjem, a gyerekem. És közben úgy érzem, hullámok hátán a hajó, viharba került, inog s nekem fogalmam sincs, hogy mikor érünk a partra... SIKLÓS LÁSZLÓ HARANG 7
