Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
HASZNOS TUDNIVALÓK Börzsönyi töltött felsál Hozzávalók: 50 dkg felsálszelet, 4 dkg füstölt szalonna, 3 dkg zsír, 15 dkg vargánya gomba, 1 kisebb tojás, 1/2 zsemle, 1 dl száraz vörösbor, só, törött bors, 1/2 hagyma. A két nagyobb felsálszeletet egyenletes vékonyra kiverjük. Az egyenetlen széleket levagdossuk és ledaráljuk. A szalonnát kockára vágjuk, zsírját kiolvasztjuk és megpároljuk rajta a megtisztított, apró kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a felszeletelt gom bát is, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a darált húst és megpirítjuk. Kissé kiihűtjük és belekeverjük a tojást és a beáztatott, majd kinyomkodott zsemlét. ízlés szerint fűszerezzük, tehetünk bel e összezúzott fokhagymát, pirospaprikát, petrezselymet is. Összegyúrjuk a tölteléket és megkenjük vele a felsálszeleteket. A széleket behajtva felgöngyöljük a húst és fehér cérnával összekötözzük vagy hústűvel megfűzzük. Zsíron minden oldalról megpirítjuk, majd felöntjük a borral, kevés vízzel és fedő alatt megpároljuk. Az elpárolgott nedvességet szükség szerint pótoljuk. A roládokat felszeleteljük és körülöntjük a mártással. Körete főtt rizs vagy tarhonya. Most, így szüret tájékán talán ünneprontásnak tűnhet az alkoholizmusról beszélni, de sajnos, Magyarország a nem túl dicső első helyek egyikét foglalja el az alkoholfogyasztási világranglistán. A kulturált borfogyasztás pedig már régóta nagy népszerűségnek örvendett, a bort és annak mámorító hatását már az ókorban ismerték. E kor legismertebb itala a bor. A perzsák nagy tudósa, Avicenna Ibn Szína (980- 1037) párolta le először a bor szesztartalmát. A XII. századi pestisjárvány idején a párlatot gyógyszerként használták, a francia Raymundus Lu Mus szerzetes „az emberi test utolsó vigasza” névvel illette. A XIX. században Guy Lussac, majd Pasteur tisztázta az erjedés folyamatát, így a század derekától kezdve az élesztő segítségével megindult az ipari szeszgyártás. Növekedett a szeszes italok választéka és az egész világon elterjedt az alkoholfogyasztás. Magyarországon ma az alkoholfogyasztás több mint évi 12 liter tiszta szesz fejenként. Az alkoholbetegek száma félmillióra becsülhető. A családi költségvetések egynyolcadát fordítják alkoholra. Az alkohol károsító hatásai Az alkohol a gyomorból szívódik fel, a vérárammal jut a központi idegrendszerbe és szédülést, mámort idéz elő. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy az alkohol gyógyszer, étvágygerjesztő, gyomorfertőtlenítő, energiát, hőt adó szer. Ez utóbbi érthető, hisz fogyasztójából ilyen érzeteket is kivált. Amikor azonban melegíti a gyomrot, épp akkor szűkíti az ereket, így lehűlnek a végtagok. Étvágy helyett emésztési zavarokat okoz, mert a gyomorban lévő, vízben oldódó gyomorsav mellől elvonja a vizet. Látszatra az alkohol elfogyasztása után elevenebb, feldobottabb az ember, de az 1-2 óra múlva fellépő bágyadtság, álmosság, fáradtság olyan mértékűvé is válhat, hogy a szellemi-fizikai teljesítőképesség a felére esik vissza. Ebben az állapotban a városi közlekedés életveszélyes is lehet. Az alkohol a legerősebb sejtmérgek egyike, s mint minden méreg ellen, a szervezet erőteljesen védekezik. Az alkoholmérgezés 6-12 órán át tartó, igen erős rosszulléttel (émelygés, hányás, látászavar, egyensúlyvesztés, remegés, fejfájás, hasmenés, ájulás) járó folyamat. Ilyenkor a méregtelenítő máj és a központi idegrendszer is erősen károsodik. Huzamos ideig tartó alkoholfogyasztás során krónikus betegségek lépnek fel. A belső szervek közül az alkohol a májat, szívet, gyomrot, beleket és az agysejteket támadja meg. A májsejtek az alkohol folyamatos károsító hatása következtében elpusztulnak, helyüket működésre képtelen sejtek foglalják el, ez az úgynevezett máj zsugorodás, mely visszafordíthatatlan folyamat. A rendszeres alkoholfogyasztás következtében az érfalak elvesztik rugalmasságukat, idő előtti érelmeszesedés és korai öregedés lép fel. A túlzott alkoholfogyasztás is szerepet játszik abban, hogy a halálokok között az első helyen a szív- és érrendszeri betegségek szerepelnek. A mér téktelen alkoholozás következ;rnényeit nemcsak az alkoholbeteg viseli, de egész családja, környezete is. Jellemző a durva, agresszív magatartás, az erkölcsi normák elvetése, az alkoholbeteg nem képes, és nem is akar beilleszkedni a társadalomba. A csailád anyagi helyzete is leromlik, a gyermekek testi-lelki fejlődése elmarad, széthull a család, nő a veszélyeztetett gyermekek száma. Az alk oholbetegség gyógyítása ne héz feladatot jelent mind a cs;alád, mind a társadalom szá mára. Csak az időben elkezdett, komplex kezelés vezethet eredményhez, és az is csak akkor, ha a beteg maga is akarja és elő is segíti a gyógyulását. Ezért az alkoholizmus megelőzésében a leghatékonyabb módszer a rászokás megakadalyozása. Gyermekek elől gondosan zárjuk el az italt, ugyanúgy, mint a mé'geket. A fejlődő szervezetet ugyanis még jobban károsítja az alkohol, mint a már kialakult felnőttét. A felelősségteljes felnőtt ember mértékletesen, kulturáltan fogyaszt alkoholt, vendégségek, családi események, ünnepek alkalmával egy-egy pohár bor vagy sör még nem ártalmas. P. Ch. 62 HARANG Néhány szó az alkoholról