Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
■ „1888 májusában a főváros utcáin járókekelőknek feltűnt egy magas, erős testalkatú, hosszú vörhenyes szakálú férfi. Sötétkék reverendaszerű ruhát és fölötte fekete gyapjú kabátot viselt, haja fél méter hosszú, gondosan befont varkocsban lógott le fejéről. Sétáiban alacsony termetű, olaj barna arcszínű, mandula-szemű, alig 14 éves ifjú, Petolo kísérte folytonosan, nem kevésbé tekintélyes copffal a fején. Az emberek megbámulták a két idegent, hiszen fővárosunkban csak nagyon ritkán fordul meg exotikus vendég, s különösen bő öltözetükről, furcsa hajviseletükről ítélve, a Mennyei Birodalom két polgárát sejtették bennük. Nagyon kevesen tudták, hogy az a szálas, szolid tekintetű alak Ürge Ignác, aki azelőtt néhány évvel a szépen jövedelmező múzsái plébániát odahagyta, hogy a kínai birodalomban hirdesse a katolikus vallás tanait...” - ezzel a leírással idézte fel a hittérítő Ürge Ignác száz évvel ezelőtti budapesti látogatását a Pesti Napló 1893-ban, amikor vértanúságáról kelt szárnyra vakhír. A misszionáriusként Kínába került Ürge Ignác - mint Erdélyi Ignác - szintén a csallóközi Zsigárdon született 1840. október 14-én földműves szülőktől. Szülőfalujában végezte az elemit. 1853-ban Nagyszombatba került gimnazistának, hat év múlva Esztergomba a kisszemináriumba. Ebben az évben lépett a lazaristák közé földije, Erdélyi - s ez mély nyomot hagyott lelkében. Érettségije után Bécsbe került a teológiára, abban az évben, amikor Erdélyi atya Kínába indult. 1865. július 23- án szentelték pappá, s több helyen káplánkodott, de ő is csak négy évig. Nem tudott tovább ellenállni a „hívó szónak”, 1869. szeptember 2-án a lazaristák rendjébe lépett. (A magyarországi misszióspapok vagy más néven lazaristák önálló rendtársasága csak 1926- ban alakult meg, de József királyi herceg fejedelmi alapítványából Piliscsabán már 1898-ban megnyílt a magyar lazaristák első rendháza. így 1926-ig a magyar lazarista atyák az osztrák rendhez tartoztak.) Ürge atya és kis tanítványa, Patolo. (A Vasárnapi Úlság rajza a látogatás Idájából.) Ürge Ignác 29 éves korában lépett a lazarista rendbe. Nemcsak a lelkében élő hivatás hajtotta a misszió felé, hanem Erdélyi atya példája is; ezért lépett a lazarista rendbe, ezért vágyott ő is Kínába. Az újoncévek után népmissziókat tartott az országban, de továbbra is Kínába kívánkozott. Negyvenéves volt, mikor elöljárói Kínába küldték; 1880. augusztus 8-án ment el. A francia lazaristák gondozására bízott Csekiang-tartománybeli Ningpo volt az első állomása, ahol a kínai nyelv tanulásával foglalkozott. Szeretett volna Erdélyi atyával együttműködni, de mélységes alázatosságában teljesen az Isten akaratára bízta magát. Mélyen átérezte a hittérítő apostoli hivatását és tudta, hogy minden legkisebb eredményt is keserves fáradsággal, önfeláldozó munkával és sok szenvedéssel kell megszerezni. Egyik levelében így vallott: Ázsiában A VARKOCS Csónakba száll a hittérítő, így utazott gyakran Ürga atya Is hlvalhaz. (JaHagzatms kép az 1870-os ivókból.) „Itt igazán szegény lehetek és szenvedhetek széles kedvemre - s így kell nekem, miszerint az Ur Jézushoz némileg hasonlíthatok.” Misszionáriusi munkásságával párhuzamosan kezdettől nagy érdeklődéssel tanulmányozta Kínát és a Mennyei Birodalomról szerzett ismereteiről már 1881-től rendszeresen küldött beszámolókat a hazai - főként egyházi lapoknak. Közlékenyebb volt földijénél, Erdélyi atyánál, s a neki küldött leveleiben időnként több beszámoló írására ösztönözte. Az első olyan magyar volt, aki fontosnak tartotta, hogy honfitársait megismertesse a távoli birodalommal és népével. Ürge Ignác tudatában volt annak, hogy úttörőmunkát végez. Az Új Magyar Sión 1884 januári számában megjelent Chinai közlemények című beszámolójában megjegyezte: „Amennyire tudomásunk van róla, Magyarországon mindeddig nem sokat foglalkoztak Chinával. Ennek oka, mint véljük, abban rejlik, hogy hazánknak ekkorig nem lévén s valószínűleg ezután sem igen leendvén akár politikai, akár kereskedelmi, akár fontosabb tudományos érdeke magát a szélső kelet e sajátságos részével érintkezésbe tenni, az érdek eme hiánya mellett az érdeklődés is természetesen hiányzott. Ebből azonban nem következik, hogy a magyar embernek is, ha épen akarja, ne volna szabad tudnia, hányadán áll a világ azon országban, melyet Chinának neveznek... ” Ürge Ignác a dél-kínai Csöcsiang, ahogyan meg ő írta, Tche-kiang-tartományban, nevezetesen Ning-póban, 42 HARANG
