Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-17 / 3. szám
$ középiskola ízelésbe kerül Ami az egyházi iskolák jogi helyzetét illeti - ugyancsak a jogfolytonosság jegyében - a Zsinat úgy döntött, hogy minden iskola azé az egyházkerületé, amelynek területén fekszik, működését annak anyagi gondoskodása és igazgatása mellett végzi. Ez azonban a jövőben sem zárja ki, hogy azok az iskolák, amelyek rászorulnak, a lehetőségek mértéke szerint átmenetileg közegyházi támogatást is kapjanak. A fenti folyamat során működésüket elkezdő iskolákat az egyház központi anyagi forrásból és közegyházi adakozásból származó támogatás ugyanúgy megilleti, mint azokat, amelyek most működnek, illetve már szervezés alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a Debreceni Kollégium Gimnáziumára is, amely mint egyetlen református iskola, eddig közegyházi intézményként működött, a jövőben meghatározott időponttól kezdve azonban ugyancsak egyházkerületi iskolává válik. A legújabb fejlemények Az amerikai magyar és nem magyar református egyházak hathatós anyagi támogatásának eredményeként - a Tiszáninneni Református Egyházkerület tájékoztatása szerint - küszöbön áll a sárospataki gimnáziummal kapcsolatos megállapodás megkötése az illetékes állami szervekkel, így az iskola közel negyven év után - ez év július 1-jétől újra egyházi kezelésbe kerül. Egy január 2-án tartott sajtótájékoztató szerint a Dunamelléki Református Egyházkerület ez év januárjától átveszi egyházi kezelésbe egyik budapesti iskolájának, az egykori Baár- Madas Gimnáziumnak az egyik szárnyát, hogy ott ez év szeptemberétől megkezdődhessék az oktatás. Az épület másik részében a Móricz Zsigmond Gimnázium addig marad, amíg kellő elhelyezésükről a Fővárosi Tanács nem tud gondoskodni, legkésőbb 1992-ig. A Dunántúli Református Egyházkerülettől kapott értesülés szerint a Veszprém Megyei Tanács, a Pápai Városi Tanács és az oktatásirányítás, valamint az egyház képviselői 1989. december 27-én fontos tárgyalást tartottak. Ezen megegyeztek abban, hogy 1990. március 31 -ig elkészítik a Pápai Gimnázium újra egyházi kezelésbe vételének módozatait kimunkáló átvételi-átadási ütemtervet (ebben az épületben is állami iskola működik: a Petőfi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola). Ezt a javaslatot, a Református Gimnázium eredeti épületéhez való jogának elismerésével - közös bizottság dolgozza ki. A gimnázium teljes egyházi kezelésbe vételének végső határidejét 1991. szeptember 1-jében határozták meg. KOMLÓS ATTILA Kaiser Ottó felvétele Megrendelőlap Megrendelem a HARANG című lapot................... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:..................................................................................................................... Címe:..................................................................................................................város, község ...................................................................................................................................... utca, tér ........................hsz............................em............................ajtó................... Az előfizetési díjat a részemre küldendő postautalványon egyenlítem ki. Előfizetési díj: egy evre fél évre negyed évre egy hónapra 1482,— Ft 741,— Ft 370.50 Ft 123.50 Ft A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: irányítószám Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iroda Budapest 1900. Lehel út 10/a. aramg 17