Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-09-01 / 22. szám
A szvasztika, a baszkok egyik legelterjedtebb szimbóluma mindenütt a szvasztika, a baszk nép egyik szimbóluma. Számukra a szvasztika nem azt jelenti, amit - sajnos - a fasizmus miatt más nemzeteknek ma jelent... Az egyszerű harmóniát hordozó szanszkrit eredetű nap jel a folyamatosság, a körforgás, Isten rendjének jelképe. Megtaláljuk sírköveken, templomok falain, házakon, karikagyűrűn. A baszk nyelv - euskara - az indoeurópait megelőzve, a kontinens legrégebbi nyelve. Egyetlen nyelvcsaláddal sem rokonítható. Érdekes módon néhány magyar szó megegyezik néhány baszkkal, ilyen például a kicsi, a kocsi, Kati... Nyelvükben a nőnem főszerepet játszik. Hogy miért? Úgy gondolják, a szavakat Istentől kapták (az Ördög éppen ezért soha nem tudott megtanulni baszkul, emiatti elkeseredésében a Nive A Szent Tölgy Guernicában folyóba vetette magát). Amikor felkel a nap, a baszk ember így szól: „Katalin fűteni indul”. Katalinnak hívja, mert a Nap hölgy... és a hold?... és a csillagok? Ők is. Miért? Mert szépek. Saint-Jacques de Compostelle levéltárában őrzik a baszkok legrégebbi írott dokumentumát, a mintegy húsz szót tartalmazó kisszótárt. Az óceán, baszkul urhandia - a nagy víz; a hold neve ilhergi - a fény halála; az istenség első neve - valami, ami dörög. A legősibb népek a természet könyvéből olvastak. A csillagok mozgásából, a szél változásaiból, a homokszemekből, növények illatából, levelek színeiből, madarak repüléséből. Az elemek és a nép ősi egységben éltek. A mágiából mára a mesék, babonák világa maradt. Baszkföldön csak úgy hemzsegnek a fantasztikus lények: Basa laun, a Vadak Ura, Basa Andere, a Vadon Úrnője, Tartaró, a Tatár, a Laminák és persze a boszorkányok az Antiak és Sorginak. Basa laun a hegyek lakója, az erdőkben sétál. Teste óriási, ember alakú, tölgyfához hasonlít. Élelmes, fortélyos, jóindulatú. Basa Andere, a Vadon Úrnője gyönyörű asszony. Fényes haját aranyfésűjével a forrás mellett fésülgeti, s közben a szél dallamára énekel. Senkit nem enged közel magához. Tartaro, a Tatár emberevő, buta, egyszemű szörny. De legismertebbek a Laminák, a pici embermásolatok, akik nem túl ügyesek, helytelenül beszélnek, bizonyos szavakat - általában a legfontosabbakat - elfelejtik. Mocsarak mélyén élnek, pásztorok bozótjaiban, hidak alatt. Fővárosuk a Gastelu hegyen van. A nap elől elbújnak, csak éjszaka jönnek elő. Ugyanazokat a munkákat végzik, mint az emberek, de a Lamináknak semmi sem sikerül. Elkeseredetten bolyonganak az éjszakában. Fájdalmas jajveszékelésükbe beleremeg, aki hallja. Ha elfáradnak így énekelnek: Chirin, chirin, elalváskor pedig így: Firgilum, farfalun. Mivel Isten a Laminákat az ember előtt teremtette, befejezetlenek maradtak - a tökéletlenség szimbólumai. Úgy mondják, Baszkföld a boszorkányok földje. Az Aztiáké és Sorgiánáké. Az erőszakos térítés során a XIII-XVIII. században valóban nagyon sok boszorkányperre sor került itt. Hogy ma kik a boszorkányok? Majdnem mindenki. Boszorkány az újszülött, mert szülei nem ismerik a Hiszekegyet... az ikrek, mert hatalmukban áll a fájdalom enyhítése, a hetedik újszülött, mert ismeri a természet titkait... Boszorkány a pusztában, hegyek között vándorló ember, aki az állatok nyelvének tudója, a javasasszony, aki megjósolja a jövő történéseit.. . Szerencsére a legtöbbjük jó, szeretetre méltó. Jártukban összegyűjtik az irigységet, a hálátlanságot, a gonoszkodást. Persze vannak rossz boszorkányok is, akik türelmetlenül várják a „Sabba► HARANG 45
