Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
‘Kincses Magyarország BiBÍ\a-múz.eum Budapesten Amikor a Bibliáról szólok, elsőként konfirmációi fogadalmam jut eszembe. Az az alkalom, amikor a református fiatal - rendszerint 13 éves kora táján - először tesz vallást hitéről. Akkor, a hatvanas évek végén, nem létezett nyomtatott konfirmációi káté, amiből a „vizsgára” felkészülhettünk volna. Ezért lelkipásztorunk saját írógépén, 65 kérdés és felelet formájában sokszorosította számunkra a „megtanulandót”. „A Biblia Isten üzenetét tartalmazza, melyből megtudjuk, hogy mit akar Isten az emberrel és a világgal. Benne az élő Isten beszél hozzánk. Az Ószövetségben prófétái és szent írói által, az Újszövetségben az evangélisták és az apostolokáltal. A Biblia tehát: emberek által leírt Isten szava” - hangzott a káté egyik válasza. Ott és akkor éreztem meg először, hogy a Biblia a hit drága kincse. Később megtanultam (nem az iskolában), hogy a nemzeti érzés, az anyanyelv, a kultúra ápolásának is eszköze. S hogy nem „csupán” nemzeti, de nemzetközi kincs, hiszen tartalma - éljen a hívő ember a Föld bármely pontján - egyet jelent mindannyiuk számára, s nemzetközi azáltal is, hogy több mint ezer nyelvre és nyelvjárásra fordították le, s évenként több mint tízmillió példányban adják el. A Biblia tehát a világ legolvasottabb könyve - gondolhatnánk. De vajon tényleg így van-e? Hiszem és remélem, hogy igen. Most mégis egy ennek ellentmondó jelenségről szólnék. Elszomorító, hogy hazánkban az elmúlt négy évtized során generációk maradtak ki a hitoktatásból. Ennek egyenes következményeként nyelvünk és kultúránk is szegényebbé vált. Sokan azonban - dacolva az ideológiai nyomással — hitből vagy csupán érdeklődésből mégis elhatározták a Szentírás megismerésére 10 HARANG