Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-09-01 / 22. szám
síthető, hogy működésük székhelyét a meghívó fejedelem területére helyezték, vagyis Rasztiszlávéra. Hiszen, ha Szvatopluk nem viselkedett volna ellenségesen a szláv istentisztelettel szemben, akkor is természetes, hogy az őket meghívó Rasztiszláv szűkebb birtokán telepedjenek meg. Ha pedig Szvatopluk részfejedelemsége Nyitra vidékén feküdt - a források ezt kifejezetten nem mondják ki, de közvetett megjegyzésből erre következtethetünk -, akkor Rasztiszláv saját, szűkebb „pátriája” csakis a mai Morvaország területén fekhetett. Vagyis csak itt kezdhették el missziós feladataik teljesítését. Wiching nyitrai püspökké kinevezése (880) a salzburgi érsekség szokásrendjének dominanciáját is jelentette: a latin liturgia kizárólagosságát. Lehetetlenség elképzelni, hogy a szláv istentisztelet oly közismerten esküdt ellenségét, mint Wiching püspököt, hogy a másságot eltűrje: szláv nyelven misézhessenek egyházmegyéjében. Mivel Wichinget még 900- ban is említik a források - 885 után egyébként Metód érseki székét ő foglalja el-, mondhatjuk, hogy úgyszólván Nagy-Morávia bukásáig (907)a szláv istentisztelet nyitrai bevezetésére úgyszólván semmi lehetőség sem kínálkozott. A birodalom tűntével még kevésbé tételezhető ez. Hol volt akkor a nyitrai egyházmegye? Forrásaink erről mélyen hallgatnak. Valószínű azonban, hogy lényegében Morávia Felvidékre eső részére terjedt ki. Nyugaton legalábbis a Kis-Kárpátokig, esetleg a Morva folyóig ért. Keleti határa - noha bizonytalan - kétségtelen, nem lépte át a Garamot; délen a Dunáig; északon pedig a hegyek alján lévő szélső telepek határáig terjedhetett. Akárhogy is volt - hiszen e kérdésben pontos adatok aligha fognak valaha is rendelkezésünkre állani -, annyi bizonyos, hogy a nyitrai püspökség a mai Felvidék nyugati részét foglalta magába. Ebből pedig az következik, hogy Cirill és Metód a Felvidék területén sohasem működött, nem működhetett, s így a Felvidéken hatásuknak - ha a szlovákság e terület autochton lakossága és nem később vándorolt be Moráviába - semmiféle tradíciója nem is lehetett. Ezt a történeti adatokból levonható következtetést számos más természetű adat is a legteljesebb mértékben alátámasztja. Ismeretes, hogy az óegyházi szláv irodalom ún. moráviai réteggel is rendelkezik. Erről kétségtelenül megállapítható, hogy morva nyelven beszélő emberek írták vagy másolták azokat. Számunkra két emlék fontos különösen: a Kievi Leveleké és a Prágai Töredékeké. Az előbbi egy római rítusú misekönyv glagolitabetűs töredéke a X. század első feléből; az utóbbi pedig egy görög rítusú misekönyv ugyancsak glagolitabetűs töredéke a XI. század elejéről. Mindkét emlék világosan viseli a morva származást. Bizonyos, hogy íróik nem lehettek szlovákok! S mivel olyan emlékeink vannak, amelyek morva területre utalnának, nyugodtan állíthatjuk, hogy az egyházi szláv írásbeliség a szlovákok körében sohasem volt elterjedt. Emellett szól még az is, hogy míg cseh földön az egyházi szláv írásbeliségre még Metód tanítványainak kiűzetése után is (885) egész biztos történeti adataink vannak, addig a Felvidékre vonatkozóan ennek leghalványabb nyomát sem találjuk. A cseh Szent Vencel latin és szláv nyelven írt és olvasott. Legendáját is először egyházi szláv nyelven írták meg, amely nemcsak a glagolika betűket használó horvátokhoz, hanem a cirill betűs, görögkeleti szlávokhoz is eljutott. A legenda - noha kései másolatokban maradt ránk - világosan magán viseli a cseh eredetet. A szláv nyelvű kultusz Csehországban a százavai kolostorban 1097-ig tudta magát tartani. Miért ez a nagy különbség a két terület között? Nyilván azért, mert a Felvidéken e fejlődés alapjai sem voltak meg. Számos adatunk van arra, hogy a honfoglalás előtti szentek tisztelete a magyar keresztény korban is folytatódott. Szent Demeter (Mitrovica, Szerém megye), Szent Ireneus (Szenterenye, Szerém megye), Szent Adorján (Zalavár, Zala megye) , Szent Emmerám (Nyitra) és - talán - Szent Hypolit (Zoborhegy) világosan bizonyítják ezt. Ezek a honfoglalás után is élő keresztény helyi hagyományok ékesen tanúsítják, hogy a magyarság a kereszténységet nem irtotta ki - minden rossz híre ellenére. Az ifjú magyar kereszténység pedig különösen buzgón vette át a hódolt területen lévő helyi szentek tiszteletét, amint azt már a magyarországiliturgikus könyvek legrégibb rétegében is láthatjuk. (Szelepcsényi- és Hahóti-, valamint a Pray-kódexekben!) Az iméntiekkel szemben Cirill és Metód tiszteletének nálunk sem a legrégibb, sem későbbi időkben sem találjuk nyomát. Nemcsak, hogy miserészük vagy officiumuk sincs a magyarországi - és természetesen felvidéki - eredetű misekönyvekben és breviáriumokban, hanem két középkori kódex kivételével, még a naptárakban sem fordulnak elő. (Mindkét kódexen különben érződik az idegen hatás. Szent Demeter napját például nem október 26-ára - miként az nálunk bizánci hatásra már a XI. századtól kezdve szokásos -, hanem október 8-ra teszi, mint Nyugaton mindenütt, s így Csehországban is.) Ez annál feltűnőbb, mert a szomszédos Morva- és Csehországban e szentek kultusza nagyon bensőséges gyakorlatot mutatott föl. Morvaországnak egyébként a XIV. század óta hivatalosan is védőszentjei. Hogy Cirill és Metód kultuszának ennek ellenére sem találjuk nyomait, az csak azt bizonyíthatja, hogy e szenteket országunk területén mindig idegennek érezték. S így egyáltalán nem meglepő, hogy egyetlen templom vagy kápolna sem őrizte meg kultuszuk emlékét számunkra. Mindezek után a Cirill- és Metód-hagyományok teljes hiánya mellett bizonyító különböző természetű adatok után könnyű arra a két érvre is megfelelni, amelyek látszólag a szlovák Cirill- és Metód-hagyományokat, valamint a szlovákoknál a szláv istentiszteletei nyelvhasználatát bizonyítanák. Menekülő szerzetesek Amikor II. Spytihnev cseh herceg 1055- ben elkergette a százavai kolostor szerzeteseit, azok Magyarországon találtak menedéket. 1061-ben, Spytihnev halála után, Vratislav hívására azután újra viszszatértek hazájukba. A kutatók nagy része ebből az adatból azt következteti, hogy ebben az időben Magyarországon, „talán éppen Nyitrán”, szláv nyelvű kolostor állott. Azonban ez az adat ilyen következtetésekre egyáltalában nem jogosít fel bennünket. Szlovák történészek ezt az adatot úgy állítják be, mintha a szerzetesek azért menekültek volna Magyarországra, mert a közelben azonos szellemű kolostort csak itt találhattak. Pedig menekülésük irányát egyszerűen az őket pártfogoló Vratislav herceg adta meg, aki I. Endre királyunk udvarában talált menedéket bátyja haragja elől. Ebből az adatból magából tehát szláv kolostorok magyarországi létezésére még nem lehet következtetni. Hogy pedig az a szláv kolostor éppen Nyitrán lett volna, az nem több elhamarkodott és meggondolatlan ráfogásnál. A nyitrai - helyesebben zoborhegyi - kolostorról már a XI. század közepétől elég biztos képünk van ahhoz, hogy megállapíthassuk: latin vagy szláv nyelvű kolostor volt-é. A védőszent, Hypolit német alapításra utal - Váczy Péter szerint a St. Pölteni apátságéra. Márpedig az eddig elmondottak alapján nehezen feltételezhető, hogy egy szláv nyelvű kolostor védőszentjéül német szentet választottak volna. Továbbá: nem valószínű, hogy Szent Mór, aki a zoborhegyi kolostor viszonyait nagyon jól ismerte, és aki a zoborhegyi kolostor két szerzetesének életrajzát 1060 körül megírta, az olyan ► HARANG 35
