Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
live vagyok” AGYVÁRADI MEGYÉSPÜSPÖKKEL akár tagadjuk, akár nem, fiatal korunktól halálunkig végigkísér bennünket. Öreg rektorunk mondta egyszer: tisztelendő urak, ez olyan probléma, hogy amikor az ember meghal, a nemiséget még külön agyon kell ütni benne. És igaza volt. A katolikus pap életében valóban ez az egyik legnagyobb áldozat. De az nem jellemes dolog, ha valaki fogadalmat tesz Istennek, és közben titokban nemi életet él. Egyébként azért hat év a katolikusoknál a teológia, mert ezalatt kiderül, ki tud uralkodni önmagán. Ezért nagy nálunk a lemorzsolódás, amikor például én tanultam, huszonkilencből csak hetet szenteltek fel. Huszonkettőnek el kellett mennie erkölcsi magatartása miatt. Kívülről ezt a problémát nagyon nehéz megítélni. Mert az önmegtartóztatás nemcsak azon múlik, hogy megmutatom: stramm ember vagyok. Ebben az esetben nem biztos, hogy sikerülni fog. Az erős akarat önmagában nem elég, ehhez még az is kell, amit az aszketikában tanultunk, ehhez még kellenek segítő eszközök. Például: nem eszem, csak annyit, amennyire feltétlenül szükségem van, hogy az életemet fenntartsam és a munkám elvégzem. Tehát nem zabálok! Elnézést, hogy csúnyán mondtam. Szeszes italt rendszeresen nem fogyasztok. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy egy névnapon vagy egy ünnepségen különcködjem, szentnek tartsam magam. Nem henyélek, tehát csak akkor megyek ágyba, amikor holtfáradt vagyok, és ha felébredtem, utána rögtön föl kell kelni. Mert ha az ember fetreng az ágyban, akkor az ilyen gondolatok bizony előjönnek. Tehát csak annyit alszom, amennyi feltétlenül szükséges a munkám elvégzéséhez és az életem fenntartásához. Nagyon fontos, hogy minden percem le legyen foglalva. Soha ne legyen olyan pillanat, hogy a karosszékben ülök, és bámulok a hét fazékba - ahogy mondani szokták. Végül, ha rá vagyok utalva, ha nem, mindennap végezni kell fizikai munkát, fát vágni, kapálni, tornászni. Fizikailag is ki kell fárasztani magunkat. És egyáltalán kerülni kell az olyan alkalmakat, amelyek eszembe juttathatják a nemiséget. No, és mindehhez még kérjük Isten segítségét, és imádkozunk. S ha mindezt megteszem, akkor is állandó harcot kell folytatnom önmagámmal.- így volt ezzel ön is?- Igen, nem tagadom. Rajtam sokszor sajnálkoznak, hogy milyen sovány vagyok, meg nyavalyás. Hát inkább sajnálkozzanak a külsőm miatt, de nekem belülről nyugodt a lelkiismeretem. Mert az a legszörnyűbb dolog a világon, ha az ember kettős életet él, és úgy áll oda hívei elé beszélni az áldozatról.- Amikor önt felszentelték, milyen elképzelésekkel indult el és mi valósult meg ebből?- Ha lélekkel végzem a munkámat, bármilyen foglalkozást is űzök, akkor az hivatás. Ha hivatásként élem meg cselekedeteimet, akkor ezáltal hozzájárulok az emberi élet szebbé tételéhez, mások életének megkönnyítéséhez, segítéséhez. Az alapelképzelésem az volt, hogy elég nekem egy kis község, néhány hívő, és hogy ők legyenek velem megelégedve. Ez nekem megadatott, és ezért én azt szoktam mondani, hogy mindig többet kaptam az élettől, a jó Istentől, mint amit vártam. Ez a püspökké avatás most olyan volt nekem, mint egy fejenvágás, hogy ilyen hatalmas vármegye egyházpüspökévé neveztek ki, amelynek 912 éves múltja van, és 1078 óta én vagyok a 84. püspöke. Méltónak kell lennem az elődökhöz. Én mindig azon munkálkodtam, hogy a közösségért, az emberekért tegyek, emeljem az erkölcsi színvonalat, műveltségüket, és ha kell, áldozatokat hozzak értük.- Mi a véleménye Tőkés László politizáló tevékenységéről?- Én nagyon becsülöm Tőkés Lászlót, ő is eljött püspökké szentelésemre, én is elmentem az övére. Érdemei elvitathatatlanok, s az is biztos, hogy ő egyike volt a decemberi forradalom elindítóinak, kirobbantóinak. Sokan azt mondják róla, hogy törtető, pedig nemigen ismertem más, ilyen szerény embert. Az más kérdés, hogy már nincs megállása, vállalnia kell, amit elkezdett. De az ő magatartása inkább belefér a harcosabb reformátusok megnyilvánulásaiba. Anélkül, hogy kisebbíteném Tőkés László érdemeit - s ezt bizonyára ő maga is elismerné, ha hallaná - vannak az ellenállásnak, a politizálásnak kevésbé látványos, láthatatlan megnyilvánulásai. Nagyon sok olyan papot ismertem, akik ezt az utat vállalták, s én magam is inkább a csendes harcnak vagyok a híve. Ezt próbáltam, megvalósítani a nyolcezer lakosú Tenkén, ahol a környék is hozzám tartozott, ahol az egyház nemcsak mint hívőket fogta össze az embereket, hanem mint magyarokat is.- Nehéz dolog önmagunkat feladva állandóan jónak lenni?- Nagyon nehéz, állandó harc. Ez jutott nekem Tasnádon is. Nagyon jó hívő közösség volt, mélyen vallásosak, és igen ügyes kezűek, velük építettünk új emeletes plébániát. Tanítottam őket hittanra, még az érettségi előtt állók is mindennap jöttek.- A Ceausescu-rendszerben ez nem volt veszélyes? Nem félt?- Nem nagyon mertek szólni nekem, mert a Szatmár megyei első titkár az osztálytársam volt, és karakteres ember lévén, megvédett. Aztán 1981-ben áthelyeztek ide, Váradra, ahol a belvárosi terület tartozott hozzám, kb. tízezer hívem volt. Először esperesplébános voltam, majd szentjóbi apát lettem. Érdekes, hogy ott, ahol először oroszt tanítottam.- Milyen érzés volt megtudnia, hogy püspöknek jelölték?- Szívesebben maradtam volna itt a plébánián, mert nagyon sok megvalósítandó tervem volt, meg aztán nem is nagyon tartottam méltónak magam erre a tisztségre. Szinte beleszédültem a gondolatba. Kicsit féltem, és még most is félek, mert úgy gondoltam, vannak nálam méltóbbak, de hát végül is titkos szavazással jelöltek erre a tisztségre és a Vatikánból jött pápai nuncius is e szerint döntött. Akkor mondtam, nézzék, én már hatvan felé tartó ember vagyok, többször operáltak, talán fiatalabb, energikusabb kellene. Mire a pápai nuncius azt felelte: őt is operálták a nyáron, alig tudták életre pofozni, tessék csak vállalni, három vagy öt évig, vagy ameddig bírja.- Ahhoz, hogy az egyház eredményesebb munkát végezzen, vagyon is kell. Úgy tudom, most megvan a lehetőség arra, hogy visszakapják javaiknak legalább egy részét. Mi erről a véleménye?- Mindenki tudja, hogy a váradi püspökség volt az egyik leggazdagabb. Harminchétezer hold szántóföldje volt, impozáns palotája, ez most múzeum, a városé. Mi nem sírunk ez után a nagy vagyon után, mert amikor ez megvolt, akkor sok emberben élt a kísértés, hogy azért megy papnak, mert jól élhet. Ma már ez a kísértés nincsen meg. Úgy is fogalmazhatnám, az egyház visszanyerte a hitelét azzal, hogy üldözték, hogy elvették a vagyonát. De a működéshez szükséges alapfeltételeket azért biztosítani kell, ezért szívesen átveszünk iskolákat, szeretetotthonokat és legalább annyi birtokot, amely ezen intézmények fenntartásához feltétlenül szükséges. Ha visszakapjuk a javainknak legalább egy részét, akkor biztos, hogy sokkal nagyobb hasznára lehetünk az államnak, hiszen a papság karitatív, szociális segítő tevékenysége nélkül az állam nem tudja megoldani feladatait. UDVARHELYI ANDRÁS HARANG 49
